Oxfordi Egyetem kutatása

Egy kis videojáték segíti a gyerekek beilleszkedését

Könnyebben beilleszkednek azok a gyerekek, akik naponta egy keveset videojátékot játszanak, akik viszont naponta több mint 3 órát töltenek videojátékokkal, kevésbé képesek a pszicho-szociális alkalmazkodásra.

2014.08.04 17:49MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/imagerymajestic

Az Oxfordi Egyetem kutatásában 5 ezer 10 és 15 év közötti gyerek vett részt, akiknek 75 százaléka napi szinten játszik konzolon vagy számítógépen.

Az első csoportba azok a gyerekek tartoztak, akik ugyan minden nap játszottak videojátékokkal, de egy óránál kevesebbet. Ők nagyobb eséllyel válaszolták azt a kutatók kérdésére, hogy meg vannak elégedve az életükkel, mint azok, akik egyáltalán nem játszottak videojátékokkal, vagy lényegesen többet mint egy órát.

Az első csoportba tartozó gyerekeknek ezenkívül erősebbek voltak a társas kapcsolataik is, kevesebb jelét mutatták hiperaktivitásnak és kevesebb érzelmi problémáról számoltak be, mint társaik - ismertette a Pediatrics tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a BBC hírportálja.

A kutatás szerint azok a gyerekek, akik naponta több mint 3 órát töltöttek videojátékokkal, kisebb eséllyel voltak elégedettek életükkel és kevésbé voltak szociálisak mint társaik.

Andrew Przybylski, a kutatást vezető pszichológus szerint több ok is állhat a kapott eredmények mögött. Kiemelte, hogy a videojátékokkal játszó gyerekek között kialakulhat egy közös nyelv, így jobban megértik egymást, mint azokat, akik nem játszanak videojátékokkal. Utóbbiak ezért könnyebben is esnek ki a közös beszélgetésekből.

Przybylski a kutatás fontosságát abban látja, hogy az pontosabb megközelítések kiindulópontja lehet egy olyan témát illetően, amely teljesen megosztja a közvéleményt. Míg egyesek a videojátékok abszolút pozitív hatásában hisznek, mások kizárólag erőszakos cselekedetekkel kötik össze azokat.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás ugyan a videojátékok hatására koncentrált, más tényezők - mint például a családon belüli kapcsolatok erőssége - jóval nagyobb szerepet játszanak a gyerekek szociális és pszichológiai fejlődésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.