Űrkutatás

Szigonnyal horgonyoznak minilabort egy üstökösre

Üstökösre szálláshoz használt szigony hasonmását tesztelték német mérnökök. A már úton lévő szigonynak egy minilaborral felszerelt leszállóegységet kell lehorgonyoznia a 67P/Csurmujov-Geraszimenko nevű üstökösön.

2014.07.30 17:35MTI
A Philae minilabor, őt kell odaszigonyozni (fotó: nasa.gov)

A München melletti Oberpfaffenhofenben kedden azt tesztelték, hogyan lehet egy minilabort rögzíteni az üstökös felszínén. A szigony hegye a rajta lévő horgokkal átszáguldott a pergamenpapíron, és beásta magát az égitest felszínét modellező granulátumba.

Egy ugyanilyen szigonynak néhány hónapon belül zavarmentesen kell működnie a Földtől 450 millió kilométerre.

Tíz év utazás után a Rosetta űrszonda augusztus 6-án érkezik a 67P/Csurmujov-Geraszimenko üstökös közelébe, novemberben kell a Philae minilabort elhelyeznie az égitest felszínén.

Az ötször három kilométeres üstökösön igen csekély a gravitáció, ezért a leszállóegység csak úgy tud szilárdan állni rajta, ha két szigonyt lőnek a talajba.

A kísérletből nyert adatokat arra használják a Német Légiközlekedési- és Űrutazási Központ (DLR) és a Max Planck Naprendszerkutató Intézet munkatársai, hogy tökéletesítsék a novemberre tervezett üstökösre szállást.

"A landolásig nem fog kiderülni, valójában milyen az üstökös felszíne, nem tudjuk, hogy néz ki" - mondta Stephan Ulamec projektvezető. A keddi teszt alatt a kísérleti üstököstalaj morzsalékos volt, olyan, mint a macskaalom, a forgács fakereskedésből származott.

Azt remélik a csillagászok a missziótól, hogy új ismereteket szereznek a Naprendszer keletkezéséről és az élet eredetéről. Az üstökösre szállítandó Philae minilabor tíz műszert szállít, földi irányítását a DLR kölni központjából végzik.

A műszerek az üstökös felszínének fizikai tulajdonságait és kémiai összetételét vizsgálják: lefúrnak a talajba, az onnan vett mintát a mérőműszerekkel elemzik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.