A könnyebben hozzáférhető forrásokért

Hamarosan létrejön a Lengyel Űrkutatási Ügynökség

Lengyel Űrkutatási Ügynökség (POLSA) létrehozásáról döntött pénteken a lengyel országgyűlés, ezután a lengyel kutatók és cégek könnyebben jutnak hozzá az Európai Űrügynökség (ESA) forrásaihoz.

2014.07.25 16:42MTI
freedigitalphotos.net/porbital

A varsói székhelyű POLSA az eddig szétszóródott intézmények munkáját fogja felügyelni, saját laboratóriumai lesznek - közölte a PAP hírügynökség. Szakértők szerint Lengyelország kis műholdak építésére, világűr-felderítési projektekre vagy Föld-kutatást végző műszerek gyártására specializálódik.

A nemzeti űrkutatási ügynökség az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagja lesz. Az eddigi együttműködés keretében Lengyelország évente 10 millió eurót meghaladó összeggel járult hozzá a szervezet költségvetéséhez, a programjaiban, megrendeléseiben azonban csak csekély mértékben vett részt.

A POLSA éves költségvetése 1,2-2,4 millió eurót tesz ki. 2017 végéig Lengyelország a többi tagországhoz képest előnyösebb feltételek mellett pályázza meg az ESA forrásait - olvasható a hírügynökségi jelentésben.

Az 1975-ben megalapított ESA egy kormányközi szervezet, feladata a közös európai űrkutatás szervezése, űreszközök kiválasztása, európai hordozóeszközök fejlesztésének támogatása és emberrel végrehajtott európai űrrepülési programok irányítása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.