Másról van szó

A here ott alszik, ahol nagy a sürgés-forgás

Munkájuktól függően különböző időben és különböző helyszíneken alszanak a méhek.

2014.07.20 07:30MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/dan

A fiatal, "belső szolgálatot" teljesítő dolgozók tisztítják a sejteket vagy etetik az ivadékokat, ők inkább a méhkaptár központjának közelében alszanak. Az idősebb táplálékgyűjtők ellenben a kaptár nyugodtabb szélén keresnek maguknak alvóhelyet - állapította meg Barrett Klein, az amerikai Wisconsin-La Crosse Egyetem kutatója és csapata.

A tudósok a Würzburgi Egyetem méhközpontjában figyelték meg száz méh viselkedését. A vizsgálatból az is kiderült, hogy koruk előrehaladtával a méhek egyre ritkábban alszanak az üresen álló cellákban.

A Plos One tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Jürgen Tautz szerint az állatok alvási igényei valószínűleg az aktuális feladataiknak megfelelően változnak.

A méhkaptárt szigorú munkamegosztás jellemzi: a dolgozók alig néhány hétig tartó életük alatt különböző munkacsoportokat járnak be, eközben alvási szokásaik is változnak. A fiatal méhek a sejtek tisztításáért felelnek és alváskor a "költőterület" közelében maradnak, ahol nagy a sürgés-forgás. Szívesen pihennek le egy-egy üresen álló sejtben. Az idősebb méhek, amelyek táplálékot keresnek vagy átveszik a gyűjtőktől és elraktározzák azt, inkább a kaptár szélén és általában a sejteken kívül alszanak. Ráadásul míg a gyűjtögető méhek a nappal és éjszaka váltakozásának megfelelően pihennek, addig a "belső szolgálatot" teljesítő kaptárlakók több alvási szakaszt is beiktatnak. A gyűjtögetőknek több információt kell feldolgozniuk, mint a kaptárban dolgozóknak, és a folyamatos alvás segíti az emlékek megszilárdulását - magyarázta a jelenséget Tautz.

A kutatók több, az alvási biológiai funkcióit firtató kérdésre még nem kaptak választ. A szakértők szerint a tanulmány alapul szolgálhat a területen végzett további vizsgálatokhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.