Akár Pisti is lehet

A bolygó neve: ...?

Több mint 300 naprendszerünkön kívüli bolygó és anyacsillagjaik köznyelvi elnevezésére hirdetett ötletpályázatot a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU).

2014.07.12 20:58MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/koratmember

Ma már a Naprendszeren kívüli csaknem 2 ezer, úgynevezett exobolygó ismert. Ezek közül most 305 elnevezésére tettek közzé felhívást csillagászati klubok és más amatőr érdeklődők számára.

Nevet javasolni a nameexoworlds.org címen való regisztrációt követően lehet, a leadott nevekről 2015 márciusától nyitják meg a nyilvános szavazást - közölte az IAU a München melletti Garching városában.

Az 1919-ben alapított nemzetközi szervezet, amely többek között az égitestek hivatalos elnevezéséért felelős, most először hirdet ilyen pályázatot. Közleményük szerint a kiírással a csillagászati felfedezések iránt egyre élénkülő érdeklődésre kívánnak reagálni, és ezzel minél szélesebb kört bevonni a csillagászat világába.

Az exobolygók és csillagaik tudományos elnevezése továbbra is érvényben marad, de az új köznyelvi elnevezések is hivatalos minősítést kapnak majd az IAU-tól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.