Titokzatos

Rejtélyes törpebolygót fedeztek fel, ott ahol nem kellene lennie

Rejtélyes, fagyos, rózsaszín törpebolygót fedeztek fel a Naprendszer külső szélén, a Plútón túl amerikai csillagászok. Jelenleg még a tudósuk számára is megmagyarázhatatlan, hogy került oda, ahol egyáltalán nem kellene lennie.

2014.03.27 11:15MTI
http://www.freedigitalphotos.net

A Naptól 12 milliárd kilométerre talált égitest a második, amelyet a Plútón túli, sokáig égi pusztaságnak tartott vidéken felfedeztek. Mostanáig az övezet egyetlen lakója a 2003-ban észlelt Sedna volt, amelyet az inuit indiánok egy istennőjéről neveztek el.

Éveken át eredménytelenül vadásztak a Sedna társai után a Naprendszernek ezen a kevéssé kutatott vidékén. Az egyelőre 1012 VP113 jele viselő új törpebolygót a chilei földi űrtávcső egy új kamerájának segítségével fedezte fel Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és Chad Trujillo, a hawaii Gemini Obszervatórium kutatója. A felfedezésről szóló tanulmányukat a Nature tudományos lap csütörtöki számában tették közzé.

A VP113 is törpebolygó, átmérője 450 kilométer, körülbelül fele a Sednáénak. Vörös és fényes "szomszédjával" szemben a VP113 rózsaszínebb és halványabb, tehát nehezebb volt észrevenni. Összehasonlításképpen a Föld átmérője 12 713 kilométer, a Naptól pedig 149 millió kilométerre kering.

A Sedna és a VP113 a Naprendszer úgynevezett belső Oort-felhőjében helyezkednek el, ahonnan vélhetően egyes üstökösök is származnak, köztük az ISON, mely tavaly túl közel sodródott a Naphoz, ezért szétesett.

Sheppard és Trujillo szerint a belső Oort-felhő távolról sem pusztaság. Becsléseik szerint valószínű, hogy több ezer hasonló égitest kering arrafelé. Nem mindegyiket fogják észlelni az űrtávcsövek, olyan messze vannak. A Sednát és a VP-t akkor sikerült felfedezni, amikor pályájuk Naphoz legközelebbi pontjára értek, és a csillag fénye visszaverődött róluk a földi obszervatóriumok felé.

A Nature-ben megjelent másik tanulmány szerint a Naprendszer jelenlegi szerkezete olyan, hogy a Sedna és a VP nem lehetnének ott, ahol vannak. Számítógépes modellek segítségével felvázoltak néhány lehetőséget: Sheppard szerint egy legalább földméretű bolygó ütközhetett a Naprendszernek, és a Kuiper-öv néhány égitestjét is magával sodorta, mikor továbbhaladt. Egy másik elmélet szerint a Napnak lehet egy csillagtársa, amelynek tömege a Földének ötszöröse-tízszerese, és nehézségi ereje vonzza szokatlan pályára a Sednát, a VP-t és esetleg még több ezer más törpebolygót.

A Nature egy harmadik csillagászati tárgyú tanulmánya, melyet a brazil Nemzeti Obszervatórium kutatói készítettek, arról számol be, hogy a Chariklo nevű kisbolygó körül gyűrűpárt fedeztek fel. Bár nem olyan káprázatos, mint a Szaturnuszé, ez a legkisebb gyűrűvel övezett égitest a Naprendszerben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.