Január 10-én haladt el felettünk

Már tízezredszerre kerülte meg a Földet a Masat-1

Tízezredik körét teljesítette a Föld körül pénteken a Masat-1: az első magyar fejlesztésű műhold január 10-én 18 óra 27 és 42 perc között haladt el Magyarország felett.

2014.01.13 18:12MTI
A Masat-1 modellje (MTI)

A majdnem két évvel ezelőtt pályára állított műhold ez idáig nagyjából háromszoros Nap-Föld távolságot - 450 millió kilométert - tett meg és a számítások alapján nagyjából egy év múlva fog visszatérni és elégni a Föld légterében - olvasható BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának közleményében.

A 2012. február 13-ai pályára állítása óta folyamatosan üzemelő űreszköz majdnem minden alrendszere kifogástalanul működik: az elektromos paraméterek a normál működési tartományban vannak, a műholdon belüli hőmérséklet a számított termikus egyensúlynak megfelelően alakul.

Az elmúlt két évben többször is előfordult, hogy egy-egy nem üzemelő műhold vagy műholdból származó darab túlságosan közel került a Masat-1-hez. Először 2012. október 4-én keresztezte a magyar műhold pályáját egy körülbelül húsz centiméter nagyságú, működésképtelen műholdból származó törmelékdarab. Az űrben keringő két tárgy 110 méterre közelítette meg egymást.

Tavaly májusban egy több éve nem működő, nagyjából két tonnás műhold 170 méterre haladt el a Masat-1-től, augusztusban pedig 26 méterre közelítette meg az űreszközt egy száz kilogrammos műhold. Egyik közeli elhaladás sem okozott problémát a Masat-1 alrendszereiben, mind a mérőrendszer, mind a kommunikáció kiválóan üzemel, továbbra is az elsődleges alaprendszerek dolgoznak.

A 437 MHz-es rádióamatőr sávban kommunikáló Masat-1 folyamatosan küldi az adatcsomagokat és a fedélzetén található kamerával ez idáig több mint 200 felvételt készített a Földről. Az űreszköz eddig több mint 22 millió adatcsomagot sugárzott le, ezek nagyjából egyharmada a Masat-1 csapat központi szerverére érkezett be, ami körülbelül 440 megabájt adatnak felel meg.

A 2013-as év tapasztalatairól és a jövő lehetséges műszaki fejlesztéseiről a műhold felbocsájtásának második évfordulóján, 2014. február 13-án tart tájékoztatót a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara és a Magyar Asztronautikai Társaság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.