Kapcsoljuk a Marsot

Lenyűgöző kép a marsjáróról - az űrből szúrták ki

A Curiosity tesz-vesz a Marson, közben szép hosszú nyomot húz maga után. Mindez tökéletesen látszik egy, az űrből készített felvételen.

2014.01.11 12:35Szilágyi Szabolcs - ma.hu

A NASA által közzétett fényképen tisztán látszik a Curiosity rover, ahogy teszi a dolgát a Mars felszínén. Ami kevéssé látszik a képen, hogy jelenleg egy titokzatos hegy felé tart az útja a "kis" (egy tonnás) marsjárónak.

Forrás: NASA

Még tavaly december 11-én készült a felvétel, melyet a HiRISE (High Resolution Imaging Science Experiment) kamera fotózott az amerikai űrkutatási hivatal Mars körül keringő egységéről. A méretarányokat szemlélteti, hogy a két kerék (és így az általuk húzott nyomok) között körülbelül 3 méteres távolság van. Jól megfigyelhető, milyen cikk-cakkban halad a rover, hogy elkerülje a veszélyt jelentő meredek lejtőket, sziklákat és más akadályokat.

A Curiostiy egyébként még 2012 augusztusában landolt a Mars óriási méretű Gale kráterében. Azzal a céllal érkezett, hogy meghatározza, jelen van vagy volt-e a bolygó ökoszisztémájában valaha is legalább mikroba szinten az élet. Ezt a küldetést már teljesítette a kis jármű, nem sokkal a leszállás után ráakadt a Sárgakés-öbölnek (Yellowknife Bay) elnevezett helyre, ami évmilliárdokkal ezelőtt alacsony szintű életnek biztosított helyet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.