Debrecen

Kutatással a környezetszennyezés ellen

A gyógyszerek okozta környezetszennyezés ellen is dolgoz ki módszereket az elkövetkező két évben összehangolt, egymásra épülő munkával, mintegy 900 millió forintos pályázati forrásból a Debreceni Egyetem (DE) több kutatócsoportja.

2013.03.01 23:29MTI

A célzott kémiai és biológiai alapkutatások környezeti szennyezők felszámolására (ENVIKUT) című projekt keretében a résztvevők olyan kémiai, biológiai és fizikai alapkutatásokat folytatnak, amelyek új és hatékony eljárások alapjainak kidolgozásához vezethetnek a környezetbe jutó szerves és szervetlen szennyezések, köztük kiemelten a gyógyszerek és maradványaik, halogénezett szénhidrogének és fenolok, toxikus fémek és fémvegyületek lebontásához, illetve eltávolításához - ismertette a részleteket Joó Ferenc akadémikus, a program szakmai vezetője. 

Hozzátette: a Debreceni Egyetem Kémiai valamint Biológiai Intézetének, továbbá az MTA Atommagkutató Intézet érintett laboratóriumának kutatói hosszabb ideje folytatnak sikeres kutatásokat a katalitikus oxidáció és redukció, a fémionok komplexeinek vizsgálata és gyakorlati felhasználása, környezeti szennyezők toxicitásának megállapítása terén. 

Ezek az ismeretek kiválóan hasznosíthatóak az említett kutatásokban. A tervezett munka egyik vezérelve a szennyezések felszámolása helyett azok megelőzése, így például olyan MRI kontrasztanyagok előállítása, amelyek környezetre ártalmatlan fémionokat tartalmaznak. 

A projektben összehangolt tevékenységek eredményeképpen azt várjuk, hogy bővüljenek ismereteink az említett környezeti problémák részleteiről és ennek révén új, hatékony, adott esetben szabadalmaztatható módszereket, eljárásokat, termékeket dolgozzunk ki, állítsunk elő - jegyezte meg Joó Ferenc akadémikus. 

A közvetlen kutatási tevékenység mellett nagyon fontos része a projektnek az egyetemi hallgatók és doktoranduszok képzése (például hazai és nemzetközi iparjogvédelem terén), a projekt eredményeinek nemzetközi szinten való megjelenítése, továbbá több kisvállalattal, illetve más hazai és külföldi intézménnyel történő szorosabb együttműködés - fűzte hozzá. 

A kutatásban várhatóan összesen 120-an (egyetemi oktatók, kutatók, doktori és MSc hallgatók, valamint technikai munkatársak) vesznek részt, köztük 14 külföldi kutató. A projekt az MTA Atommagkutató Intézetének konzorciális közreműködésével, európai uniós támogatásból, hazai társfinanszírozással valósul meg 2015. április 30-ig - ismertette Joó Ferenc professzor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.