Masat-1

Egy éve kifogástalanul üzemel a magyar műhold

Kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött az egy éve, február 13-án pályára állt első magyar fejlesztésű kisműhold, a Masat-1.

2013.02.13 16:59MTI

A műhold egy év alatt ötezerszer kerülte meg a Földet, több mint ötmillió adatcsomagot küldött a világűrből, és több mint 150 felvételt készített, amelyekből néhányat az eseményen be is mutattak.

A Masat-1 sikereire alapozva megkezdődött a Műegyetem és az ipari partnerek együttműködésében a lehetséges folytatási alternatívák felvázolása - közölte Horváth Gyula projektmenedzser.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétája fedélzetén nyolc másik műholddal együtt tavaly február 13-án startolt a Masat-1 a kouroui (Francia Guayana) űrközpontból. A 10x10x10 centiméteres, kocka alakú műhold 1 kilogramm alatti össztömegű és mintegy öt éves fejlesztés eredményeként készült el.

A kezdetben 300 kilométeres földközeli és 1450 kilométeres földtávoli ponttal rendelkező elliptikus pályán keringő űreszköz pályája módosult az elmúlt egy év alatt: 200 kilométerrel közelebb került a Földhöz, így a számítások szerint akár további két évig keringhet még az űrben és küldheti tovább az adatokat. A pályára állítás első évfordulóján a műhold minden redundáns alrendszerében az elsődleges áramkör dolgozik, így nagy az esély a további hosszú távú kifogástalan működésre - részletezte a szakember.

A műholdon helyet kapott egy 640-szer 480 képpont felbontású kamera is, amellyel a 2012. március 8-a óta több mint 150 felvételt készített. A kamera segítségével a fejlesztők egyedülálló háromdimenziós űrfelvételeket is készítettek Afrika déli része fölött, amelyek vörös és cián színű lencsével rendelkező szemüveggel nézhetők meg.

További újdonság az úgynevezett mozaikkép, amely hét darab, egymást átfedő felvételből áll, ezeket sorozatfelvételként a műhold egy áthaladása során készített a Föld egy adott területéről. Ez a módszer a Föld nagyobb területéről a kamera felbontásánál jóval nagyobb felbontású kép készítését tette lehetővé. A közölt kép Afrika déli részét ábrázolja, jellegzetesen beazonosítható része a zambiai Kariba-tó.

A magyar és nemzetközi sikereken felbuzdulva az elmúlt fél évben megkezdődött a Műegyetem és a projektet támogató ipari partnerek együttműködésében a lehetséges folytatási alternatívák feltárása. Vajta László, az Irányítástechnika és Informatika Tanszék dékánja kiemelte, hogy az egyetem két éve intézményi stratégiává emelte a kormányzattal és a vállalatokkal való együttműködések kiépítését és összefogását. Mint elmondta, ez olyan katalizáló hatást tudna indukálni, amely magasan képzett szakemberek tömegének teremtene munkahelyet, így segítve a vállalatok érdekeit és a szakemberek Magyarországon való tartását egyaránt.

Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hangoztatta: a magyar kutatásfejlesztési politikának egyik kiemelt célja, hogy az egyetemek és vállalatok együttműködésének segítése: "Fontos tapasztalata ez projekt a kutatásfejlesztési politikának, mert rámutat arra, hogy meg kell erősíteni azt a támogatási formát amely az egyetemek és vállalatok együttműködését segíti".

A Masat-1 alkotóközössége 2012-ben elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Millennium-díjat, a főváros Pro Urbe díját. A Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig emlékérmet bocsátott ki a fejlesztés elismeréseként. 2012. február 16-án megkapta az M0-72 nevet és besorolást, azaz a Masat-1 a 72. üzembe lépett műhold a rádióamatőr műholdak között a világon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.