A folyamat nem volt gyors

A Szahara elsivatagosodása több ezer évbe került

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a Szahara viszonylag rövid idő alatt vált erdős, füves szavannából sivataggá. Újabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy a folyamat bizony igen lassú volt...

2008.05.11 09:30National Geographic
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

A kutatók korábban úgy gondolták, hogy a Szahara viszonylag rövid idő alatt vált erdős, füves szavannából sivataggá. Újabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy a folyamat bizony igen lassú volt: több ezer évet vett igénybe, mire a korábban gazdag növény- és állatvilág eltűnt.

A terület vegetációja 5500 évvel ezelőtt kezdett átalakulni, a folyamat mintegy 4800 évvel ezelőtt gyorsult fel. Először az erdős vegetáció, majd a füves szavanna is eltűnt, és vele együtt az orrszarvúak, zsiráfok, elefántok és az ember is.

A folyamat hátterében a délebbre húzó trópusi monszun öv, és az ezzel járó csapadékcsökkenés áll. A Szahara mai formáját mintegy 2700 évvel ezelőtt nyerte el - állítja Stefan Kröpelin, a Kölni Egyetem kutatója.

Korábban az volt a széles körben elfogadott tudományos álláspont, hogy ez az átalakulás "csupán" néhány évszázadot vett igénybe. Ezt elsősorban az Atlanti-óceánban végzett kutatásokra alapozták, melyek során a Szaharából a szél által elszállított és az óceánfenékre lerakódott homokot vizsgálták.

"Kutatásaink cáfolják a korábbi álláspontot. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az éghajlat és a biogeográfiai viszonyok átalakulása nem egyformán ment végbe a Szaharában, mint ahogy klimatikus és vegetációs szempontból a terület ma sem mutat egységes képet" - tette hozzá a kutatás vezetője.

Történelem előtti korból származó adatok bizonyítják, hogy évezredekkel ezelőtt a Szahara déli részén erdős-szavanna, északi részén pedig füves szavanna volt jellemző. A délen a folyók halálománya igen gazdag volt.

A Szahara korai időszakának klíma-és vegetációtörténetéről árulkodó adatok kinyerése igen nehéz, hiszen ezeket jelenleg nagyon vastag homokréteg borítja. Éppen ezért a kutatók egy szabadon hozzáférhető idős üledékréteget, mégpedig egy tóaljzatot vizsgáltak.

A Csád északi részén lévő, 26 méter mély Yoa-tó fenekén évente mintegy 1,3 millimétert vastagszik az üledék.

A Kröpelin vezette kutatócsoport hét méteres fúrásmintát vett a tó üledékéből. Az ebben fellelhető pollenek, magok, rovarok, algák valamint homokszemcsék igen sokat elárulnak az elmúlt 6000 év klimatikus- és vegetációviszonyairól. Az adatok elemzése alapján kiderült, hogy 4200-3900 évvel ezelőtt megszűnt a tó édesvíz-utánpótlása.

Ez az időszak egybeesik a monszun délre húzódásával. A korábban erre futó folyók ezután már nem jutottak el a tóig, kiszáradtak. A Yoa sós tóvá alakult, ma már csak talajvízből táplálkozik. A növényzet visszaszorulását jelzi a fúrásmintában egyre növekvő homokmennyiség.

A füves szavanna, majd a sivatag kialakulásával már csak távoli területekről érkezhetett, és rakódhatott le pollen a tófenéken. Ezek nagy része a mediterrán térségből származik.

Ebből arra következtetnek a kutatók, hogy mintegy 2700 évvel ezelőtt már a maihoz hasonló sivatagi környezet és szélviszonyok (a Földközi-tenger irányából fújó északkeleti szelek) jellemezték a területet.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.