Összetartja a családot a rokonházasság

"Végre felcsinálhatom az unokatestvéremet"

Egy hamarosan boltokba kerülő könyv szerint az unokatestvérek közötti házasság veszélyei erősen túlzóak. A ma.hu tudott pro és kontrázni.

2012.04.28 11:02ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Alan H. Bittles az ausztrál Murdoch Egyetemről “Consanguinity in Context” (A Vérrokonság Összefüggései) című könyvében utánajár az unokatestvérek közötti házasságot körüllengő gyakori tévhiteknek - azt jogi, kulturális, vallási és egészségügyi szemszögből vizsgálva. Ha jobban megértjük az ilyen jellegű házasság egészségügyi hatásait, az megfelelőbb házassági törvényeket és jobb orvosi ellátást eredményezne a házastársak és gyermekeik számára.

A nyugati világban az unokatestvérek közötti házasság tabunak számit. Amerikában 31 államban tiltott elsőfokú unokatestvérek házassága vagy csak bizonyos körülmények között engedélyezett. Ugyanakkor a világ más részein elfogadott, sőt bátorított dolognak számít. Ázsia déli részein és a Közel-Keleten például a házasságok 20-50%-a köttetik unokatestvérek vagy még közelebbi vérrokonok között.

Az evolúció atyja, Charles Darwin és felesége, Emma elsőfokú unokatestvérek voltak. Azokban a kultúrákban, ahol a rokonházasság elfogadott, gyakran rámutatnak annak szociális és gazdasági előnyeire, mint amilyen a család megerősítése és a vagyon családon belül tartása. Az ellenzők viszont azt hangoztatják, az ilyen házasságok növelik a genetikai rendellenességek esélyét.

Ám, Bittles 35 évnyi kutatás után arra jutott, a veszély mértékét erősen eltúlozták. Tény, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek szülei közeli rokonok, nagyobb eséllyel öröklődnek genetikai rendellenességek, de a felmérések szerint a betegség és a korai halál esélye mindösszesen 3-4%-kal nagyobb, mint a teljes lakosság esetében. A veszély elsősorban azokat érinti, akik egyébként is magukban hordozzák a rendellenességeket, tehát az unokatestvérek közötti házasságok 90%-ban ugyanakkora rá az esély, mint a nem vérrokoni frigyeknél.

Ráadásul az ilyen házasságokról készített tanulmányok többsége nem veszik figyelembe a nem genetikai tényezőket, mint a terhesség alatti étrend, a társadalmi-gazdasági állapot és a fertőzések. Az emberiség történetében a beltenyészet bizonyos mértékben normálisnak mondható.

A ma.hu megkérdezett a téma kapcsán több, rokoni házasságban élő párt. Az egyik esetben a felek nem tudtak rokoni kapcsolatukról, ám sosem jött össze a gyermekáldás, végül a lombikprogram során hímnős gyermekeik születtek – ekkor derült fény a közös családi vérvonalra. Olyan esettel is találkoztunk, amikor a szerelmespárt a család kiközösítette, ám a gyermekvállaláson még nem gondolkoztak. Mikor megmutattuk a cikket, a férj nevetve csak annyit mondott: „Végre felcsinálhatom az unokatestvéremet!”

De visszatérve a tudományra, a tudósok szerint az első, Afrikából szétrajzó embercsoportokban mintegy 700-10.000 nemzőkorú ember volt. Figyelembe véve, hogy ez milyen alacsony szám, valamint hogy ezek az emberek apró vadászó-gyűjtögető csoportokra oszlottak fel - akik többnyire saját törzsükön belül házasodtak - biztosnak tűnik, hogy sok esetben fordult elő rokonházasság.

Bittles szerint, ha az ember a saját szűkebb környezetéből választ párt magának, nincsen túl sok lehetősége. Manapság azokon a területeken ahol nagyszámú bevándorló él olyan - Észak-Afrika a Közel-Kelet valamint Közép- és Dél-Ázsia – régiókból, ahol a jelenség elfogadott, az unokatestvérek közötti házasság egyre nagyobb mértékben nő. De hosszútávon, a családok méretének csökkenésének és a megnövekedett mobilitásnak köszönhetően a Föld több részén a rokonházasságok száma csökkenni fog.

Kapcsolódó írások:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.