Az atombomba túlélőinek elhunyt újszülöttjeit

Hirosima és Nagaszaki halott csecsemőit vizsgálják

Az 1945 augusztusában Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba túlélőinek holtan vagy születésük után nem sokkal meghalt csecsemőinek szerveiből vett mintákat és orvosi feljegyzéseket vittek Japánból az Egyesült Államokba sugárzási vizsgálatokra egy hirosimai kutató szerint.

2012.04.22 18:38MTI

Takahasi Hiroko, a japán városban működő Hirosimai Békeintézet (Hiroshima Peace Institute) kutatója az az amerikai fegyveres erők washingtoni patológiai intézetének (AFIP) belső feljegyzései alapján azt állítja, mintegy 77 ezer újszülöttet tanulmányoztak 1948 és 1954 között. A japán szakember szerint több mint 1200 csecsemő szervezetéből vett mintákat és orvosi kartotékjaikat küldték el az Egyesült Államokba.

"Úgy bántak velük, mint a disznókkal, hogy tanulmányozzák a nukleáris fegyverek hatásait és a sugárzást. A mostani sugárzási sztenderdek ezen alapulnak" - mondta Takahasi. A jelenlegi ismeretek szerint ez az első alkalom, hogy a vizsgálatok részletei napvilágra kerültek.

Az már korábban is ismeretes volt, hogy az Egyesült Államok kutatásokat végzett a sugárzás genetikai hatásairól, és hogy a bomba áldozatainak, valamint az újszülöttek szervezetéből származó mintákat küldtek Amerikába, mialatt a Szövetségesek a második világháború után Japánban állomásoztak.

1951 februárjában Elbert DeCoursey, az AFIP igazgatója arra kérte az atombomba veszteségeit Japánban vizsgáló bizottságot, az ABCC-t, hogy küldjön újszülöttek szerveiből való mintákat Amerikába. Áprilisban az ABCC-t vezető Grant Taylor azt közölte, hogy több száz, formalinban tartósított mintát is tud küldeni - idézett a történelmi dokumentumokból Takahasi.

1952-1953-ban végül kisbabáktól származó 850 szerv és testrész került az Egyesült Államokba, ezeket 1955-ben több ezer szövetminta követte. Takahasi a feljegyzésekre hivatkozva azt állítja, emellett 1951 és 1955 között 1250 orvosi kartont is elküldtek Washingtonba. Az ABCC a kutatások végeztével arra jutott, a sugárzásnak nem mutatkozott genetikai hatása.

Az ABCC egy japán kutatója az üggyel kapcsolatban elmondta: a Hirosimában született összes csecsemőt "tanulmányozták", ha pedig meghaltak, mindannyiukat felboncolták.

Az ABCC a Japánban akkor érvényben lévő jegyrendszert használta kutatásaihoz. A jegyrendszer szabályai szerint a terhes nők elsőbbséget élveztek az ételosztásnál, a bizottság ezt kihasználva tudott a hirosimai és a nagaszaki várandós nőkről. A legtöbb orvos és a nővér pedig - mivel együttműködésre kérték őket - jelentette az ABCC-nek, ha egy újszülött meghalt.

A dokumentumok szerint a minták és az orvosi kartonok egy része 1970 környékén visszakerült Japánba, és manapság a Hirosimai Egyetemen és a Nagaszaki Egyetemen őrzik őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.