Odaítélték az idei Kiotó-díjakat

Az anyagtudós 83 évet várt

John W. Cahn amerikai kutatónak ítélték oda idén a japán Kiotó-díjat a fejlett technológia területén.

2011.11.10 16:40MTI

A 83 éves anyagtudós a mobiltelefonokban és más elektronikus eszközökben használható erősebb, egyúttal könnyebb ötvözetek megalkotásával érdemelte ki a díjat a méltatás szerint.

Az alaptudományok területén Rasid Szunyajev 68 éves asztrofizikusnak ítélték oda a díjat. Szunyajev a németországi Max Planck Intézet Asztrofizikai Intézetének igazgatója, az asztrofizika és kozmológia terén elért eredményeiért kapja a kitüntetést.

A művészet és filozófia kategóriában idén Bando Tamasaburo japán kabuki színészt díjazták, aki női szerepek eljátszásában nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

A Kiotó-díjat 1985-ben alapította Inamori Kadzuo, a Kyocera elnevezésű japán technológiai konszern létrehozója. A kitüntetést - amellyel a filozófia és művészet, az alaptudományok és a fejlett technológia kiemelkedő teljesítményeit díjazzák - az Inamori Alapítvány adományozza, átadására minden év novemberben Kiotóban kerül sor.

A japán Nobel-díjnak is nevezett, 50 millió jennel (147 millió forint) járó Kiotó-díjat 2010-ben Lovász László matematikus is megkapta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.