Kevesebb az esélye a homoszexuálisoknak

Nem éri meg a szexuális hovatartozást emlegetni az önéletrajzban

Egy amerikai kutatásból kiderül: a homoszexualitásra utaló önéletrajzot beküldő jelentkezőknek a heteroszexuális versenytársaikhoz képest negyven százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy behívják őket egy állásinterjúra.

2011.10.10 21:31MTI

A Harvard Egyetem társadalomtudományi szakembereként dolgozó Tilcsik András két különböző - a férfi jelentkezők szexuális hovatartozásáról árulkodó - önéletrajzot küldött el összesen 1769 vállalatnak.
   
Az eredmények szerint a homoszexualitásra utaló önéletrajzot beküldő "ál-jelentkezőknek" negyven százalékkal kisebb volt az esélyük arra, hogy behívják őket egy állásinterjúra. Ezekben az önéletrajzokban Tilcsik egy kollégiumi meleg szervezet gazdasági vezetőjeként tüntette fel a férfiakat.
   
Az eredmények a területi elhelyezkedés és a különböző munkatípusok tekintetében is megoszlást mutattak. A nyugati és északkeleti államokban a visszahívások aránya sokkal kiegyensúlyozottabb volt, míg a Texast, Floridát és Ohiót is magába foglaló déli, illetve középnyugati országrészben jóval nagyobb valószínűséggel utasították el a homoszexuális jelentkezőket.
   
"A területi különbség nem jelenti szükségszerűen, hogy a nyugati és északkeleti államokban nincsen diszkrimináció" - idézte a szakembert a The Daily Mail (http://www.dailymail.co.uk) online kiadása. Mint hozzátette: "Csupán azt mutatja meg, hogy a minták alapján az értelmiségi munkakörökben jelen lévő diszkrimináció sokkal erősebb a déli és középnyugati államokban".
   
A hagyományosan agresszív, magabiztos és határozott személyiséggel összefüggésbe hozott állások esetében szintén nagyobb valószínűséggel utasították el a homoszexuális jelentkezőket. Tilcsik hangsúlyozta, hogy ennek az oka "részben bizonyos sztereotípiákban gyökerezik és nem lehet teljes egészében a homoszexuális alkalmazottakkal szembeni általános ellenszenv számlájára írni".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.