Egy rossz szokás háttere

Miért csikorgatjuk a fogunkat?

A fogcsikorgatás, más néven bruxizmus kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenkinél előfordul, olykor azonban túlzott méreteket ölt. A fogcsikorgatás nem tanult viselkedésforma, hanem a rágási reflex fokozott aktivációjával magyarázható.

2008.04.10 10:32National Geographic

Ez a reflex magasabb szintű agyi szabályozás alatt áll, ezért az emberek többsége ébrenléte során nem csikorgatja a fogát, alvás közben viszont a reflex felszabadul a központi gátlás alól. Az alvási bruxizmus viszonylag gyakran, hozzávetőlegesen minden tízedik embernél előfordul. Ha kóros mértéket ölt is, az érintettek általában csak hosszabb idő elteltével, esetleg partnerük visszajelzésekor szereznek tudomást e szokásukról (az éjszakai fogcsikorgatás kellemetlen hangja felzavarhatja a hálótársat).

A felső és alsó fogsor egymáshoz köszörülése felgyorsítja a fogzománc kopását, és simára csiszolja a fogak rágó és harapási felszínét. A bruxizmus az izmok folytonos megfeszítése miatt izomfájdalmat, állkapocsízületi gyulladást és fejfájást okozhat, valamint elősegíti a fogínysorvadás kialakulását. Az állandósuló bruxizmus hosszú távon a fogak belső szerkezetének meggyengülését és apró töréseit idézheti elő. A közvélekedés szerint a fogcsikorgatás a harag vagy az idegesség jele, és ez sokszor nem is áll távol az igazságtól, hiszen a bruxizmus a fokozott lelki stressz vagy a szorongás egyik tünete lehet.

Emellett viszont számos egyéb tényező is kiválthatja: állhat a hátterében alvászavar, a fogak vagy az állkapocs helytelen állása, alkoholos vagy koffeintartalmú élelmiszerek túlzott fogyasztása (fokozzák a stresszt vagy éppen arra utalnak), stimuláló hatású kábítószerek (amfetamin vagy kokain) használata, emésztési zavar, de előfordulhat egyes központi idegrendszeri betegségekben is, mint a Parkinson-kór vagy a Huntington-kór.

Hogyan lehet róla leszokni?

A fogak bruxizmus okozta roncsolódása nem fordítható vissza, de számos eszköz áll rendelkezésre a tünet enyhítésére, amelyek segítségével esetenként teljesen megszüntethető. Tekintve, hogy a jelenség pszichológiai és fizikai (fogakat károsító) komponensből áll, a terápia is döntően e két tényező köré szerveződik. A bruxizmusban szenvedőknek legalább az egyik fogsoron levehető műanyag sínt kell viselniük, általában alvás alatt, ritkábban nappal is (az étkezések között).

A műanyag megakadályozza a zománc nem kívánatos csiszolódását, valamint a fogsoron egyenletesen oszlatja el a két állkapocs összepréselődésekor keletkező erőket. Számos esetben fogszabályozással, illetve az élettani pozíció helyreállítását célzó műtéti beavatkozások révén is jelentős javulás érhető el. A jelentőseb zománc- és foghiányok megoldására fogpótlási módszerek nyújtanak lehetőséget. A leszoktatás „pszichés” módszere a viselkedésterápia: az érintettek megtanulják figyelni magukat és megakadályozni, hogy öntudatlanul csikorgassák a fogukat. Ez kiegészíthető különböző relaxációs technikákkal, autogén tréning segítségével, amelyek nemcsak a lelki teher csökkentésében segítenek, de az izmokban jelentkező feszültség oldásában is hasznosak lehetnek.

Ha az önmegfigyelő és a relaxációs technikák nem érik el a kívánt célt, lehetőség van olyan speciális eszközök igénybevételére is, amelyek vagy a fogsorok összepréselődésének vagy az izmok feszítésekor jelentkező elektromos ingerület érzékelésével hangjelzéssel adják viselőjük tudtára, hogy már megint a fogát csikorgatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.