Minden várakozást felülmúlt

Római kori kikötőt fedeztek fel Walesben

A római kori Britannia második ismert kikötőjét fedezték fel a régészek a walesi Newport városától északra fekvő Caerleon erődítmény területén folytatott ásatások során.

2011.08.24 23:32MTI

A dél-walesi Caerleon a legfontosabb római kori régészeti helyszínek közé tartozik Nagy-Britanniában. Az erőd Kr.u. 74-75 tájékán épült Augustus császár második légiójának főhadiszállásaként. A tavaly talált lenyűgöző leletek - fürdőházak, piacterek és templomok - után a régészeknek most a Londonon kívüli egyetlen ismert római kori kikötőt sikerült feltárniuk a térségben.

"Minden várakozásunkat felülmúlta a felfedezés. Most már egyértelmű, hogy az, ami elénk tárul, új ismeretekkel fogja bővíteni a római kori Britanniával kapcsolatos tudásanyagunkat - mondta a Peter Guest, a Cardiffi Egyetem kutatócsoportjának vezetője, akit a The Guardian online kiadása idézett. - Ez egy tervszerűen létrehozott kikötőnek tűnik, amely Caerleon erődítményéhez tartozott."

A régészek szerint a Földközi-tengerről érkező római légiók hajói ebbe a kikötőbe futhattak be, hogy a katonák segítséget nyújthassanak bajtársaiknak a mindenre elszánt helyi törzsekkel folytatott ádáz küzdelemben. A most feltárt maradványok rendkívül jó állapotban vannak, részben azért, mert a területet sokáig csupán legelőnek használták.

Az Usk folyó partján végzett ásatások során a régészek megtalálták a fő rakpartfalat, a kikötőhelyeket, a kunyhókat és a dokkok nyomait. "A kikötő jelentősen megkönnyítette az utánpótlást, és a katonáknak nem kellett a göröngyös római utakon menetelniük " - fejtette ki Guest.

A nagyközönség az ásatási munkálatok végéig, szeptember 1-jéig keresheti fel a területet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.