Rendkívüli

Agyevő amőba tartja rettegésben a világot

Ez a szokatlan parazita már három amerikai halálát okozta csak ezen a nyáron. Évente nem sok ember fertőződik meg, de aki igen, az meghal. Az idei áldozatok egyike a csapvízből szerezte be a szokatlan élősködőt.

2011.08.19 14:00ma.hu

Egyes jelentések szerint újra felütötte fejét az agyevő-amőba: emelkedik az esetek száma az USA-ban, és mindegyik halállal végződik – idén már háromnál járnak csak a nyár folyamán.

Egy 16 éves floridai lány és egy 9 éves virginiai fiú esett áldozatául a Naegleria fowleri parazitának augusztus folyamán. Az egészségügyi szervek szerint az amőba megtalálható az édesvízi tavakban, forrásokban és folyókban - ha pedig egyszer bejutott a szervezetünkbe, a kimenetel halálos lesz.

Annak ellenére, hogy már 50 évvel ezelőtt azonosították, a tudósok a mai napig bizonytalanok afelől, hogyan vehetnék fel a harcot a kis élősködővel szemben, vagy hogyan tudnák végleg likvidálni anélkül, hogy más károkat okoznának.

„Nagyon nehéz a kezelése. Szinte az összes ember belehal a betegségbe” – mondta Dr. Raoult Ratard, a Louisiana állambeli járványkutató az AP-nak.

Olyannyira lehet ez veszélyes, hogy a VCU orvosi központ fertőző osztályának vezetője, Dr. Michael Edmond azt nyilatkozta a Richmond Times Dispatch lapnak, hogy soha nem fürdik tóban, nehogy elkapja a parazitát.

Joggal aggódhat az orvos, ugyanis a floridai Courtney Nash a hatóságok adatai szerint a helyi folyóban történő fürdés során szerezte meg a betegséget, melynek tünetei egy héten belül már jelentkeztek. Christian Strickland, aki Virginiában él, egy horgásztáborban kapta el az amoebic meningoencephalitis-t.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok ügynöksége (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) szerint az amőba a légutakon, főként az orron keresztül jut a szervezetbe, a szaglóidegek mentén, majd itt kezdi meg rémisztő munkáját az aggyal.

A CDC hozzátette, hogy az amőba ritkán fordul elő, és nem feltétlen végződik halállal. Évente körülbelül három áldozatot szed, ám mivel az idei utolsó kettő egy hónap leforgása alatt következett be, feltételezhető a parazita egyfajta felemelkedése. 2010 során négy ember sikeresen elkerülte az általa okozott betegség komplikációit.

Azok, akiknek a szervezetébe bejutott az agyevő, általában agyhártyagyulladással diagnosztizálják félre, mivel az áldozatok tünetei nagyon hasonlóak a meningitiszéhez: magas láz, émelygés, tarkó- és nyakfájás.

Amióta az amőbát azonosították - a korai ’60-asak években - a CDC szerint csak az USA-ban 120 esetet fedeztek fel ebből mind halállal végződött.

Mindenesetre idén már megvan a statisztikai átlag a három halálesettel. Egy 20 éves Louisianaban élő férfi még a nyár elején kapta meg az amőbát: saját otthonában mégpedig a csapvíz által.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.