Truckrace

Kamion Eb - Kiss Norbert augusztus végi, szeptember eleji kezdésben bízik

Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző abban bízik, hogy augusztus végén, vagy szeptember elején elindulhat a kontinentális sorozat, amely a koronavírus-járvány miatt nem kezdődhetett el.

2020.05.09 07:30MTI

A 35 éves szombathelyi pilóta az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, mivel a kamion Eb futamaira nincsenek megkötve televíziós közvetítési szerződések, és az események megrendezése a helyszínre kilátogató nézőkre épül, így nem képzelhető el, hogy zárt kapuk mögött versenyezzenek.

"Reméljük, hogy augusztus közepéig javul annyit a helyzet, hogy ki lehessen tűzni olyan futamok időpontját, amelyekre már nézőket is beengednek, és akkor augusztus végén, vagy szeptember elején kezdhetünk" - nyilatkozta Kiss, hozzátéve, hogy a németországi viadalt már biztosan törölték, de a maradék hét verseny, közte a Hungaroringre tervezett még megrendezhetőnek tűnik.

"A jelenlegi helyzetben nyilván az autósport kevésbé fontos, de jó lenne már a pályán lenni, mert sok jó tervünk volt erre az évre, és sajnos ezeknek a megvalósítása egyelőre még várat magára" - mondta a kamion Eb 2014-es és 2015-ös idényének bajnoka.

Kiss jelezte, hogy eddig teszttilalom volt Magyarországon, de néhány hét múlva már lesz lehetőségük pályára gurulni az új versenykamionnal, amelyet teljesen új felállású magyar csapatával fejlesztettek és fejlesztenek most is.

"Remélhetőleg hamarosan hivatalosan is bemutatkozhatunk az új csapatommal, a cél pedig változatlanul minél több futamon győzni, és megszerezni az Európa-bajnoki címet" - mondta Kiss. Hozzátette, a szezon kezdetének csúszása miatt több idejük jut a felkészülésre, ezt pedig próbálják kihasználni.

Kiss Norbert a két Eb-címe után 2016-tól a német Tankpool 24-Mercedes istállónál versenyzett, ahol négy évet töltött, és a tavalyi idény után távozott.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.