Truckrace

Indul a Kamion Európa-bajnokság!

Minden idők legizgalmasabb versenyszezonja előtt áll a magyar kamionsport!

2018.05.22 13:50ma.hu

Május 26-27-én Misanoban elindul a 2018-as Truck Race Európa-bajnokság, majd rögtön utána a magyar résztvevők számára legfontosabb állomás, a várva várt futam következik a Hungaroringen, június 16-17-én.

Ebben az évben két magyar érdekeltség is lesz az egyébként is népes mezőnyben. 2014 és 2015 Európa-bajnoka, Kiss Norbi és az elmúlt 4 évben 4 bajnoki címet szerző OXXO Hungary Truck Racing Team. Az egyetlen magyar csapat először megy teljes szezont az EB-n külföldi pilótával, a nemzeti színű kamion volánja mögött 2018-ban a kétszeres brit bajnok, Ryan Smith ül.
 
Kiss Norbert zsenialitását nem kell bemutatnunk, és lassan Norbi kamionjából, a korábban sereghajtó Mercedesből is ütőképes versenyjármű született. Ryan korábban is bizonyította már tehetségét az Európa Bajnokságon: bár csak pár versenyen indult, de így is ő minden idők legkorábban dobogóra álló versenyzője. Van két futamgyőzelme, valamint ő szerezte meg a Krasznai János emlékére kiírt, a versenyben a leggyorsabb kört teljesítő versenyzőnek járó különdíjat első ízben 2016-ban. Később, 2017-ben Kiss Norbi is megkapta ezt a díjat.
 
Megkérdeztük Sárosi Brúnót, az OXXO Hungary Truck Racing Team csapatvezetőjét, hogyan látja az idei évet.

Az idei év újabb komoly kihívás az OXXO Hungary Truck Racing Team életében. Az elmúlt két évet az angol bajnokságban töltöttük, így most vissza kell rázódni az Európa-bajnoki szériába. A két bajnokság sokban különbözik egymástól, az egyik lényegi különbség, hogy a briteknél lazábban kezelik a "harcot" - mint a tipikus angol fociban is - sokkal inkább megengedett a férfias, test-test elleni küzdelem. Az Európa bajnokságban ezt másképpen szemlélik, itt is előfordul ugyan, de sokkal szigorúbban szabályozzák. Ezen túl vannak technikai különbségek is: mások a versenyzők, a versenykamionok. Idén először megy két magyar érdekeltség egymás ellen teljes szezont, a hazai közönségnek lesz miről beszélnie a csaták után, ez garantált. Ez kontakt sport, biztos lesz köztünk ütközés, lökdösődés, ami után nehéz lesz igazságot tenni, de ez igaz minden versenyzőre, ilyenkor nem számít, ki honnan jött, milyen pilóta vagy csapat. Az FIA szabályok alapján dönt, mikor ki a hibás, ki kap büntetést vagy csak egyszerű versenybaleset volt - ez ismerős a Forma1-ből mindenkinek.

A csapatfőnök szerintaz OXXO Hungary Truck Racing Team felkészülten és szép reményekkel várja a szezonkezdést.

Azt gondolom, mindent elkövettünk, hogy megfelelően felkészüljünk. Ryan családi problémái ugyan kicsit megnehezítették az utolsó néhány hétben ezt a folyamatot, de Misanoban már száz százalékban fog tudni koncentrálni a versenyre.Úgy gondoljuk, technikailag továbbra is ott vagyunk az élmezőnyben, a nagy kérdés, hogy Ryan mentálisan mennyire fogja tudni kezelni az új kihívást.Ez egy harcos versenysorozat, a kamionok általában nem férnek el a számukra szűk pályákon, így garantált az ütközés, lökdösődés, de természetesen maximálisan törekedni fogunk a sportszerű versenyzésre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.