Autósport

Kamion Eb - Öt márka 16 versenyzője indul a Hungaroringen

A tavalyihoz képest több, öt márka 16 versenyzője áll rajthoz a gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégi fordulóján a Hungaroringen, ahol a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert futamgyőzelmekért száll harcba.

2017.08.24 12:29MTI

A csütörtöki sajtótájékoztatón Őry Tamás, a szervező Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 25 év szünet után, 2015-ben hozták vissza Magyarországra a kamionversenyzést, amelyet így "szinte a nulláról" kellett felépíteniük.

"Az a célunk, hogy tíz éven belül a Hungaroring a gyorsasági kamionsport legendás pályája legyen, ehhez az is a segítségünkre lehet, ha a következő években a pálya infrastruktúrája megújul majd" - mondta Őry. Hozzátette: a kamion Eb kísérő sorozatában, a Blancpain GT-ben 8 márka 31 versenyzője lesz ott a rajtrácson.

"Természetesen az eddig megszokottakhoz hasonlóan ezúttal is számtalan kísérő programmal készülünk a családok, a kisgyermekek, a fiatalok és a felnőttek számára is, a könnyebb megközelíthetőség érdekében pedig ingyenes buszjáratokat indítunk a hétvégén az Árpád-hídtól és a gödöllői HÉV-megállótól" - közölte az ügyvezető igazgató.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a különböző sorozatok megjelenésével a mogyoródi pálya vezetősége azt a tévhitet szeretné eloszlatni, miszerint itt csak Forma-1-es futamot rendeznek.

"Sokat kellett küzdenünk, egyeztetnünk és néha vitáznunk, amikor 2015-ben visszatért hozzánk a kamion Eb mezőnye, de megküzdöttünk azért, hogy mára ez az esemény legyen a harmadik leglátogatottabb versenyhétvége a Hungaroringen" - mondta Gyulay Zsolt, majd úgy folytatta: a tavaly újraaszfaltozott pályát a korábbi előzetes félelmekkel ellentétben nem teszik tönkre a kamionok, a Truck Race Promotion Kft.-vel közösen zajló szervezés pedig a harmadik alkalommal már "olajozottabban" működik, mint az első évben.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke három lényeges pontra hívta fel a figyelmet.

"Egyrészt a kamionsport legmagasabb szintje az Eb, másrészt több magyar érdekeltség is van a mezőnyben, hiszen Kiss Norbert mellett egy magyar csapat is indul a versenyen, igaz, nem hazai pilótával" - mondta az MNASZ elnöke, aki arra is kitért, hogy a pályán és azon kívül zajló számtalan eseménnyel a kilátogató nézők "különleges kiszolgálást" kapnak ezen a hétvégén.

Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája szerint komoly esélyük van a futamgyőzelmekre, mert műszakilag és minden más szempontból is nyerésre alkalmas a versenykamion és a csapat.

"Előrébb járunk, mint ahogyan előzetesen reméltük. Másodikak vagyunk az összetettben, az év elején nem gondoltam volna, hogy a Hungaroringre már így érkezünk" - mondta a 32 éves szombathelyi pilóta, aki nagy küzdelmet vár, de elérhetőnek tartja az első rajthelyek megszerzését az időmérő edzéseken, s mind a szombati, mind a vasárnapi első futamot meg akarja nyerni.

Csütörtökön (ma) délután 16 órakor 16 versenykamion és 19, a Blancpain GT-sorozatban induló luxus sportautó hajt rendőri felvezetéssel a Hungaroringről az 56-osok terére, ahol ingyenes közönségtalálkozót rendeznek az érdeklődőknek, szurkolóknak.

A kamion Eb versenyhétvégéje szombaton reggel kezdődik. Az időmérő edzést 11.25 órától rendezik, majd az első futamra 14.00, a másodikra pedig 17.20 órakor kerül sor. Vasárnap 9.55 órakor lesz a kamionok időmérő edzése, a hétvége harmadik futama 13.05 órakor, a negyedik, utolsó verseny pedig 16 órakor rajtol el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.