Kamionverseny

Truckrace: pole, futamgyőzelem és harmadik hely - szombati mérleg Zolderben

Zolderben szeszélyes időjárás borzolta a kedélyeket szombaton, főleg Kiss Norbiét, mivel vizes aszfalton nem működik rendesen a versenykamionja, a kigyorsításokon sokkal jobbak voltak a Buggyrák.

2015.09.19 20:11ma.hu
OXXO Energy Truck Race Team

Az időmérő még száraz körülmények között zajlott, meg is szerezte Norbi a pole pozíciót, majd egy jó rajtot követően sima rajt-cél győzelmet aratott.

Kiss Norbi idei 16. győzelme volt ez, mellyel beállította a Truck Race egy szezonban megszerzett legtöbb győzelmének rekordját, amit eddig Albacete tartott.

A második futam már vizes pályán rajtolt el, s mivel Norbi magasan vezeti a bajnokságot, próbált nem kockáztatni, de versenyző vére így is a dobogóra hajtotta a regnáló Európa-bajnokot.

A nyolcadik helyről pár kör alatt feljött a harmadikra, először megelőzte, majd nem bírta tartani Lackot, aki egy kigyorsításnál simán elment a magyar pilóta mellett, és meg sem állt az élig, előbb csapattársát előzte meg, a futam végén pedig Hahnt. Norbi mindeközben sok körös üldözés után Vrseckyn áthámozta magát, így ezen a napon másodszor is felállhatott a dobogóra.

Bár Norbi nem elégedett a kamionnal vizes körülmények között, összességében azért jól zárta a napot, pole és két dobogó mellett előnye pár ponttal csökkent, ha a 119 pontról 117-re való csökkenést egyáltalán érdemes megemlíteni...

A program holnap reggel 10.05-kor a Warm Up-pal folytatódik, időmérő 11.40-kor, a futamok pedig 14.05-kor és 16.50-kor kezdődnek.

Norbi az alábbi videóban értékeli a mai napot:

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.