Kamion Eb

Kiss Norbert harmadik a szombati második futamon Mogyoródon

A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája harmadikként zárt a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének szombati második futamán.

2015.09.05 17:10MTI
Fotó: Facebook

A 30 éves szombathelyi pilóta a fordított rajtrács szabálya miatt ezen a versenyen a nyolcadik helyről startolt, s kiváló vezetésének köszönhetően ért oda a dobogó alsó fokára.

A magyar címvédő ezzel az eredménnyel 93 pontra növelte előnyét összetettben az ezt a futamot műszaki hiba miatt feladó cseh Adam Lackóval szemben.

A rajt után Kiss a nyolcadik helyen maradt, majd egy pozíciót javított, a harmadik kör elején pedig feljött hatodiknak. A jelenlegi Európa-bajnok az ötödik kört már az ötödik helyen kezdte meg, előtte Lacko száguldott, de műszaki probléma miatt hamarosan kiállt. Kiss a hatodik körben újabb előzést hajtott végre, s már harmadik volt, majd rátapadt a másodikként haladó cseh David Vrseckyre, akivel "karöltve" utolérték a versenyben addig vezető német Stephanie Halmot. Ez a trió az utolsó három körben "végigvonatozott" egymás mögött, előzési pozícióba sem Kiss, sem Vrsecky nem került, így már nem változott a sorrend.

"A mai első verseny egyenesen fantasztikus volt, minden a terveink szerint alakult, és nagy élmény volt ennyi hazai néző előtt ünnepelni a győzelmet - értékelte a napot Kiss Norbert, aki a második futammal kapcsolatban azt mondta, az utolsó körökben nehéz volt a dolga. - Vrsecky kamionja a kigyorsításokon jobb, míg nekem a kanyarsebességem nagyobb, ezért aztán az egyenesekben nem volt lehetőségem megelőzni őt. Remek első napunk volt, elégedett vagyok az eredményekkel, az időmérő edzés pedig holnap is döntő fontosságú lesz" - jelentette ki a címvédő.

A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint a 25 év szünet után újra Magyarországra érkezett kamion Eb és fesztivál első napján 10 ezer néző látogatott ki a mogyoródi Forma-1-es pályára.

A Hungaroringen a vasárnapi versenynapon 10.30 órakor kezdődik az időmérő edzés, a hétvége harmadik futamát 13.40-től, a negyediket pedig 16.40-től rendezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.