Truckrace

Kamionverseny: Kiss Norbertnek cél az Európa-bajnoki cím!

Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája 2013-ban negyedik lett a Kamion Európa-bajnokságon, megszerezte saját maga és a csapat első elsőfutamos győzelmét, 17-szer állt dobogón.

2014.03.19 15:59ma.hu

Norbi most arról beszélt, hogyan vág neki a 2014-es szezonnak:

- Idén mindenképp a bajnoki címet szeretnénk megszerezni - kezdi a riportot Kiss Norbi -, tavaly is jól szerepeltünk a bajnokságban, negyedikek lettünk még úgy is, hogy sok problémával küzdöttünk a szezon közben. A szezon végére érkeztünk meg abba a pozícióba, hogy időmérőt tudtunk nyerni és harcban lehettünk a győzelemért, ami nagyon-nagyon jó érzés volt és nagyon erősnek éreztem magunkat Jaramában és Le Mansban. Ezen a két pályán mindig is erősek voltunk, de most különösen a mezőny fölé tudtunk nőni, ami fantasztikus érzés volt, ráadásul még így is tudtuk, hogy mik a hiányosságaink, és mik azok, amiken lehet fejleszteni és javítani, a téli időszak alatt ezeken dolgoztunk rengeteget.

- A fejlesztésekről és az újításokról nem beszélhetek, de mind a megbízhatóság, mind pedig a nyers sebesség szempontjából sikerült előre lépnünk, ez pedig még inkább bizakodásra ad okot és pozitív érzésekkel tölt el, nagyon reménykedem, hogy már a szezon elején olyan lendülettel tudunk kezdeni, ahogy tavaly a szezon végén abbahagytuk.

- Minden olyan alkatésznek, amivel problémánk volt tavaly, amik eltörtek vagy nem működtek rendesen utánajártunk, megkerestük a legjobbakat és kicseréltük, most mindannyian csodájára járunk ezeknek, annyira komoly alkatrészek érkeztek, azt gondolom, ezekkel már nem lesznek, nem lehetnek problémák - mosolyodik el Norbi -, csodálatos alkatrészeket fejlesztettünk, készítettünk a versenykamionhoz. Nemsokára megyünk tesztelni Jaramába, ahol nagyon jó tesztprogramot tudunk majd csinálni, és az első futam előtt lesz közel egy hónapunk arra, hogy kielemezzük a tapasztalatainkat, és változtassunk még amin esetleg kell. Jól állunk tehát, nagyon bizakodom, csupa jó jel van a szezon előtt, emiatt izgatottan várom már a kezdést, és nagyon köszönöm a munkáját a csapat minden egyes tagjának, hiszen tényleg olyan dolgokat viszünk véghez mostanában, amit eddig soha, és én is meg fogok tenni mindent, hogy a végén az eredményekben is látszódjon mindez.

Európa-bajnokságot nyerni nagyon összetett dolog, a tökéletesen felkészített autón kívül kell hozzá például az is, hogy a pilóta a gyorsasága mellett megfelelő taktikával versenyezzen:

- Mindennek az alapja a nyers sebesség, hogy az időmérőn elöl tudjunk végezni, meg tudjuk szerezni a pole pozíciót, és az első versenyen harcban lehessek a győzelemért. Ez a legfontosabb, mert ha ez nincs meg, akkor nem lehet reális esély a bajnoki cím megszerzésére, ez már a tavalyi szezon végén a fejlesztéseknek köszönhetően megvolt, és azt gondolom, most is meglesz, illetve megvan. A mostani szabályrendszerben szerintem már nem lehet nagyot gyorsulni az előző évhez képest, a nagy csapatok már kiaknáztak minden lehetőséget erre, és nem fognak tudni 1 másodpercet gyorsulni, vagy előttünk lenni, előttünk autózni. Úgy gondolom tehát, hogy a gyorsaság megvan, onnantól kezdve pedig a megbízhatóság a legfontosabb, hogy ha például megszerezzük az első rajthelyet az időmérőn, és jól rajtolunk az első futamon, akkor el is jussunk a célig, és ne legyen technikai problémának, mindez pedig hozza magával a harmadik legfontosabbat, hogy ne keveredjünk bajba.

- Tavaly sokszor voltunk olyan csatában, amikből a legritkább esetben jöttünk ki jól, aminek vagy az autó látta kárát, vagy ellenünk ítéltek a versenybírák, ezeket lehetőleg el kell kerülni, ez a cél, erre a legjobb eszköz, ha az élen megyünk. Amennyiben pedig ez sikerül, és meg tudjuk nyerni az első futamokat, a másodikban már nem érdemes kockáztatni, hiszen 1-1 pontokat jelent egy-egy helyezés, be kell jönni, és hozni a pontokat, nem szabad belemenni nagy csatába, ütközésekbe, persze ha van lehetőség előzni, természetesen jönni kell előre, de nem mindenáron.

- Stabilan kell hozni a pontokat, 40-46 pontot lehet reálisan begyűjteni egy hétvégén (ponttáblázat alább), ezt pedig rendre begyűjtve bőven 400 pont felett lehetünk a szezon végén, ami az elmúlt évek tapasztalatai alapján már elég lehet a bajnoki címhez. Ez lehet tehát az út az Európa-bajnoki címhez, ezekkel a tervekkel vágunk neki ennek a szezonnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.