Újabb érv a dohányzás ellen: igenis el lehet hízni

Egy új ausztráliai kutatás eredményei megcáfolják azt a tévhitet, hogy a cigarettázás miatt nem hízunk el. Ez egy újabb figyelmeztetés lehet a dohányzás veszélyeiről.
2007.10.31 12:20, Forrás: medipress.hu

A kutatást, melynek során kiderült, csupán a dohányzástól nem fogy le senki, a New South Wales Egyetem és a Melbourne-i Egyetem kutatói végezték. A dohányzók izomtömege csökkent, emiatt tűnik úgy, mintha vékonyabbak lennének, a zsír pedig életfontosságú szerveik körül raktározódott.

Állatkísérletben egereket vizsgáltak hét héten át, az egerek felét napi négy cigarettányi füst érte heti hat alkalommal, míg a többi egér füstmentes környezetben volt.

A "füstölő" egerek kb. 23 százalékkal kevesebbet ettek, ám testzsírjuk mennyisége azonos szinten maradt.

Fiona Sharkie ügyvezető igazgató véleménye szerint a vizsgálat egy újabb figyelmeztetés a dohányzóknak arról, hogy károsítják egészségüket, és az igazgató megerősítette azt is, hogy téves volt az az elképzelés, hogy zsírt égethetnek, vékonyabbak maradhatnak, vagy lefogyhatnak a dohányzás segítségével.

"A zsír a törzs és a derék tájékán halmozódik fel, és ez érinti a májat, a tüdőket, a szívet, valamint a gyomrot is." - közölte Sharkie.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Az ovisok majdnem fele passzív dohányos A diétázó kamaszlányok hajlamosabbak a dohányzásra A bölcsőhalál egyik legfőbb oka a dohányzás Fokozza az akne veszélyét a dohányzás A spermatermelést rontja a dohányzás és a hason lévő zsír Horror képekkel sokkolják a brit dohányosokat Dohányzással szemünk épsége ellen Alkotmánybírósághoz fordultak a nemdohányzók védelméért Inzulin salátából és dohányból

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.