Kibédi Ervin-emlékszoba Budapesten

Az öt évvel ezelőtt elhunyt Kibédi Ervin színművész nevét viselő emlékszobát avattak csütörtökön Budapesten, a Hricsovinyi Galériában.
2002.05.09 22:35

hirdetés

Az emlékszobát a Jászai Mari-díjas művész volt élettársa, Gál Erzsébet, valamint barátja, Hricsovinyi István hozta létre.

Kibédi Ervin 1924. december 14-én született Budapesten. A Zeneakadémia elvégzését követően, 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színháznak lett tagja. (A Vígszínház viselte ezt a nevet 1951 és 1960 között.) 1957-ben szerződött a Vidám Színpadhoz, amelynek négy évtizeden át volt tagja, sokat játszott az operettszínházban is.
Az érdeklődők megtekinthetnek többek között személyes tárgyakat, családi fotókat, Kibédi Ervint színházi és filmes alakításokban megörökítő felvételeket.

A zenés színpadi fellépésekről tanúskodó fényképek között látható például a Háry Jánosban. Kodály Zoltán művében Ebelasztin lovagot énekelte, amely tenor szerep.
Helyet kaptak a kiállításon a híres páros, Hacsek és Sajó kettőseiről készített fotók. Kibédi Ervin évtizedeken át szórakoztatta a közönséget Hacsekként. Sajó szerepében Hlatky László, Berényi Ottó és Keleti Pál volt a partnere.

Játszott többek között a Rokonok, a Gábor diák, az Egy pikoló világos, a Mese a 12 találatról, a Dollárpapa, a Külvárosi legenda, a Meztelen diplomata, a Nyitott ablak című filmekben. Utolsó filmes szerepét a Retúrban játszotta olyan színészpartnerek társaságában, mint például Sinkovits Imre, Gera Zoltán és Agárdi Gábor.

A népszerű művész írással is foglalkozott, s köztudott volt róla, hogy szenvedélyes növény- és állatbarát.

Kötetei közül a Kibédi-variációk 1989-ben, a Beszélgetések a papagájjal 1991-ben, az Állatságaim, emberségeim 1995-ben jelent meg.

Kibédi Ervint 1967-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet. Művészi pályájának 50. évfordulója alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetésben részesült 1994-ben.

A III. kerületi Dereglye utca 1. szám alatti Hricsovinyi Galériában lévő emlékszoba hétfőtől csütörtökig 12 és 18 óra között látogatható, pénteken 10-től 13 óráig fogadja az érdeklődőket.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.