Ló miatt bliccelt az atya

Megáldották Overdose-t Hoppegartenben

Mikóczy Zoltán egy háromnapos hoppegarteni ünneplés végeztével nyilatkozott a PannoniaOverdose.hu-nak. Születésnap, négyezer csokitojás, felvezetés tízezer látogató előtt, Brandenburg miniszterelnöke és a Tony Blairt két és fél éve megkeresztelő ferences rendi szerzetes, a húsvéti misét Overdose miatt elbliccelő Michael atya.

2010.04.07 09:36ma.hu

Overdose-t legutóbb tavalyelőtt vezettétek fel a Kincsem Parkban úgy, hogy ugyan ezrekkel találkozott, de versenyt nem futott. Húsvét vasárnap a hoppegarteni pálya közönsége is találkozhatott vele a szezon első versenynapján.

Lényegesen többen voltak a pályán, mint amit a szervezők vártak, ők ezt egyértelműen Overdose-nak tulajdonították. Legalább 10-12 ezer ember jött ki aznap.

Hogy fogadta Overdose ennyi ember jelenlétét? Az elmúlt időszakban kényesen vigyáztatok rá, hogy mindig kevesen legyenek körülötte, korábban pedig hónapokig szinte egy istállóba elzárva élt.

Tartottam tőle, hogy nagyon felhúzza magát, mintha versenyre készülne, de óriási meglepetésemre szinte élvezte a helyzetet, ahogy körözött, egyre inkább mutogatta magát. Kiteljesedett, érett lóként viselkedett, nem került a nála szokásos verseny előtti ideges állapotba. Látszott rajta, hogy kedvére volt a sok ember és a felfokozott hangulat.

Később azért, ha itt lesz az ideje, tudni fogja, hogy már nem csak magát kell mutogatnia?

Mivel nem volt rajta se nyereg, se zsoké, érezte, hogy ez most valami más, ez még nem az a pillanat.

Akkor ez volt a születésnapi buli?


Pénteken délután érkeztem Hoppegartenbe, akkor én köszöntöttem egy kis meglepetéssel, másnap a versenyszervezők leptek meg engem egy rövid születésnapi partival, természetesen Overdose nélkül, mert ő ez alatt is a felkészülési munkáját végezte. Itt találkoztam Michael atyával, aki ferences rendi szerzetes, és Anglia talán legismertebb Overdose-rajongója. Kifejezetten Overdose miatt látogatott Hoppegartenbe. Ő volt, aki megkeresztelte Tony Blairt, amikor miniszterelnöki pályafutása végeztével áttért a protestánsról a római katolikus hitre.

Még a húsvét vasárnapi misét is kihagyta, hogy láthassa Overdose-t a délelőtti tréning közben, amit természetesen nem lehetett elhalasztani a felvezetés miatt.

A cikk itt folytatódik!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.