Eltűnt hegymászó

Varga Csaba hegymászó szerint ezért nem fordulhatott vissza Suhajda Szilárd

A nagyváradi alpinista szerint a keresőcsapat mindenképpen lehozza a Mount Everestről a magyar hegymászót.

2023.05.26 12:53ma.hu

Varga Csaba, a nagyváradi hegymászó magyar rekorderként már öt nyolcezres hegycsúcsra is feljutott, két éve a Mount Everestről, tavaly a Kancsendzöngáról kétszer is visszafordult. Mégis megérti, Suhajda Szilárd miért bízott benne, hogy fel tud jutni a Föld legmagasabb pontjára.

A hegymászó a Magyar Nemzetnek mondta el, mi járhatott Suhajda Szilárd fejében a csúcstámadás közben. Varga Csaba 2021-ben a Mount Everestről tért vissza anélkül, hogy egyáltalán megkísérelte volna a csúcstámadást, tavaly pedig kétszer is visszafordult a Kancsendzöngáról.

"A két esetet külön kell választani. Két éve az időjárás lehetetlenné tette a csúcstámadást. Összesen két hónapot voltam fenn a Himaláján. Két hétig vártam, fenn a magasban, hátha jobbra fordul az idő, s megkezdhetem a csúcstámadást, de amikor a viharos szél széttépte a sátramat, beláttam, hogy erre nincs esély. Tavaly a Kancsendzöngán kétszer is nekivágtam a csúcstámadásnak, de hamar visszafordultam, mert már az elején éreztem, hogy gyenge vagyok, nem tudok feljutni a csúcsra. Mint utóbb kiderült, poszt-Covid-tünetek hátráltattak. Megértem Szilárdot. Jó erőben érezte magát, s noha lassabban a tervezettnél, de biztosan haladt felfelé.

"Megértem őt, ott volt a csúcs közelében, úgy mondanám, a csúcs bűvöletében, ahonnan nagyon nehéz visszafordulni. Én sem az Everesten, sem a Kancsendzöngán nem jutottam eddig. A beszámolók szerint Szilárd jól érezte magát, nyilván azt gondolta, hogy túl van a nehezén, meg tudja csinálni. Nyilván az is megfordult a fejében, mekkora ráfordítással járt, hogy odáig eljutott, s csak egészen kevés választotta el attól a sikertől, ami megváltoztatná az életét. Az ember az adott helyzetben valószínűleg nem hoz végleges döntést. Úgy gondolkodik, hogy na még egy kicsit, még néhány lépés, s ha az megy, akkor majd ismét átgondolja."

"Ám valószínűleg egyszer csak annyira kimerült, hogy már nem tudott haladni sem fölfelé, sem lefelé" - mondta Varga, aki hozzátette, "nyolcezer méter felett az oxigén sűrűsége kevesebb mint az egyharmada a normálisnak, ehhez már nem lehet hozzászokni, ezt csak rövid ideig lehet elviselni. Ha ott oxigénpalack nélkül valaki úgy tud haladni, hogy percenként egyet lép, az már nagyon jó."

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.