Siker!

Cselgáncs-vb - Özbas Szofi bronzérmes

Özbas a magyar cselgáncssport 17. világbajnoki bronzérmét szerezte meg.

2023.05.10 17:39MTI

A 63 kilogrammos Özbas Szofi bronzérmet nyert szerdán a Dohában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A 21 éves magyar dzsúdós a bronzmérkőzésen az osztrák Lubjana Piovesanával csapott össze, pályafutása során először. A 26 éves ellenfél eddig négy bronzérmet gyűjtött a World Tour-sorozatban, vb-ken és Eb-ken viszont még nem állt dobogóra. Öt évvel ezelőtt még brit színekben lett U23-as Európa-bajnok Győrben, ám idén január óta már osztrákként versenyez.

A BHSE versenyzője egy Európa-bajnoki harmadik hellyel büszkélkedhetett, melyet tavaly szerzett Szófiában.

A bronzcsata rendkívül kiegyenlített és intenzív küzdelmet hozott, Özbas belső horogdobásokkal próbálkozott, míg valamivel passzívabb ellenfele a földharcot erőltette. Egy-egy intéssel jutottak el az első értékelt akcióig tartó hosszabbításba, melyben Piovesana lábbal próbált fojtani, de a magyar versenyző ezt is kivédekezte. A csata a ráadás harmadik percében dőlt el, amikor Özbas térdelő helyzetből elindított egy válldobást, és akciójáért vazaarit kapott, majd miután kihirdették győztesnek, boldogan ugrott Braun Ákos szövetségi kapitány nyakába.

"Azon kívül, hogy érem került a nyakamba, az volt a legjobb érzés a mai napban, hogy nem kételkedtem magamban, éreztem azt a nyugalmat, amit ilyen nagy világverseny előtt nehéz elérni" - értékelt az M1 aktuális csatornának Özbas.

Kiemelte, hogy végig koncentráltan cselgáncsozott, és bár a holland Joanne van Lieshouttal szembeni negyeddöntős vereséget nagyon sajnálta - ráadásul utána a karja is fájt -, a koszovói Laura Fazliu vigaszágas legyőzése nagy lendületet adott neki a bronzmérkőzésre.

"Elfáradtam a nap végére, de tisztán emlékszem az utolsó akciómra. Már az eggyel korábbi dobásnál is azt reméltem, megvan a győzelem, de nem bánom, hogy csak később jött össze. Annyira koncentráltam, hogy amikor láttam, csak vazaarit kaptam az akciómra, vissza akartam ugrani az ellenfelemre, mert hirtelen nem tudtam, hogy már a hosszabbításban vagyunk, ahol minden pontszerzés automatikusan győzelmet jelent" - fogalmazott a BHSE sportolója, aki ezzel az éremmel sokat előre lép majd a világranglistán, ami a jövő évi olimpia sorsolása miatt nagyon fontos.

Özbas a magyar cselgáncssport 17. világbajnoki bronzérmét szerezte meg az Ali Bin Hamad Al Attiyah (ABHA) Arenában.

A vb csütörtöki versenynapján 90 kg-ban Tóth Krisztiánt, 70-ben pedig Gercsák Szabinát szólítják majd tatamira Katarban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.