Sport

Európa-bajnokság lesz az Európa Játékok kajak-kenuban

Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) megerősítette, hogy a krakkói Európa Játékok lesz az idei kontinensbajnokság a sportágban.

2023.01.17 23:30MTI

Többek között erről számolt be Kárai Péter, az ECA vezető testületének tagja, a magyar szövetség (MKKSZ) gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke a szervezet hétvégi, zágrábi Board-ülése után.

A közel 30 sportágat felvonultató III. Európa Játékok kajak-kenu versenyeit június 21. és 24. között rendezik, a viadalra a magyar válogatott 22 kvótát szerzett.

A horvát fővárosban a 2023 és 2026 közötti versenynaptárról is tárgyaltak. Az már korábban eldőlt, hogy 2024-ben - 22 év után - ismét Szegeden rendezik a gyorsasági Európa-bajnokságot, amely a sportág utolsó nagy nemzetközi versenye lesz a párizsi olimpia előtt. Felvetődött egy SUP Eb lebonyolítása is, ennek kapcsán jelenleg is folynak az egyeztetések.

"A Board pozitívan fogadta ezt az ötletet - idézte Kárai Pétert az MKKSZ honlapja. - Mindenekelőtt ki kell írni a pályázatot az esemény megrendezésére, de az látszik, hogy a SUP egyre keresettebb szakág. Én azért úgy vélem, hogy ha végül megpályázzuk ezt az eseményt, jó esélyünk lesz a győzelemre."

Szintén fontos téma magyar szempontból a 2026-os ifjúsági és U23-as gyorsasági Európa-bajnokság rendezésének odaítélése, Szeged mellett az idei korosztályos világbajnokság házigazdája, Auronzó is pályázik.

"Auronzóban legutóbb 2018-ban rendeztek ifjúsági, utánpótlás Európa-bajnokságot, Szegeden viszont 2008-ban. A 2010-es években nem rendeztünk ECA-eseményt, a jövő évi felnőtt Eb mellett a 2026-os ifjúsági, U23 kontinensviadal kiváló alkalom lenne erre. A Maty-ér a világ legjobb pályája, ahol a szervezés is mindig magas színvonalú. Bizakodó vagyok, szerintem van esélyünk, és azért fogok dolgozni a továbbiakban, hogy Szeged nyerjen" - fogalmazott Kárai Péter.

Az európai szövetség idei tisztújító kongresszusát március 25-én Krétán rendezik. Az ECA-t a megalapítása, vagyis 1993 óta vezető, 74 éves Albert Woodsnak a francia Jean Zoungrana lesz a kihívója az elnöki posztért. Az már biztos, hogy Kárai Péter Board-tag marad, mivel az ő mandátuma 2025-ig szól.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.