Sport

Manny Pacquiao idén újra bokszol

Azzal együtt akar újfent a kötelek közé lépni, hogy hazájában politikai pályára lépett.

2023.01.06 00:30MTI

Ebben az évben folytathatja bokszpályafutását az ex-világbajnok Manny Pacquiao, aki hivatalosan tavaly szeptemberben visszavonult.

A 43 esztendős Fülöp-szigeteki ökölvívó azzal együtt akar újfent a kötelek közé lépni, hogy hazájában politikai pályára lépett, s tagja az ország törvényhozásának. Sportolói karrierje felújításáról képviselője nyilatkozott a TASZSZ-nak, kijelentve, hogy "Manny gyakran beszél a bokszba való visszatéréséről, jó formában van, edzettsége is rendben. Csak a megfelelő kihívásra van szüksége."

Pacquiao a múlt évi visszavonulását követően egyszer már ringbe szállt: decemberben egy dél-koreai harcművész és youtuber volt az ellenfél, akit egyhangú pontozással legyőzött a szöuli hatmenetes bemutatómeccsen, bár az ütközet nem lett elkönyvelve hivatalos bokszmérkőzésnek.

A filippinó öklözőt, aki 1995 és 2021 között egyedülálló módon nyolc különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki címet, a sportágtörténészek minden idők egyik legnagyobb profi ökölvívójaként tartják számon. Eddigi meccsmérlegét 72 összecsapás alkotja, 62 győzelmet aratott (39-et kiütéssel), s két döntetlen mellett nyolcszor szenvedett vereséget.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.