Sport

Magyar-olasz - Vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt.

2022.09.26 22:45MTI

A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája hatodik, zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt. Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A válogatottságot lemondó csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát.

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.