Sport

Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méter vegyesen

A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.

2022.08.17 18:58MTI

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.

A UTE 19 éves versenyzője 1:57.72 perccel diadalmaskodott, megszerezve a felnőtt mezőnyben első nagymedencés érmét világversenyen.

Kós a második idővel került a fináléba, ahol ígéretéhez híven erősen kezdett. Elsőnek fordult ötven méter után, háton növelte előnyét, majd mellen a második helyre csúszott vissza, de a hajrát ő bírta a legjobban, és nagy győzelmet aratott.

"Az elmúlt három évem rendkívül nehéz volt, rendre lecsúsztam arról, amit elterveztem. Az EYOF-on kezdődött, ahol aranyakat akartam és négy ezüsttel jöttem haza, utána az ifjúsági vb-n századokkal csúsztam ki a döntőből mindkét vegyes számban. Aztán jött a Covid, majd tavaly a budapesti Eb, ahol ötödik, az olimpián pedig huszadik lettem. Úgy nézett ki, soha nem lesz szerencsém, de végre megjött valami" - mondta a vegyes zónában a magyar újságíróknak Kós.

A fiatal úszó az MTI felvetésére megerősítette: bízik abban, hogy ezzel átszakadt egy gát. "Mondhatjuk ezt, mert eddig csak országos bajnokságot nyertem, ahol biztos volt az arany, most szerencsére például száz pillangón sikerült becsúsznom a döntőbe, itt meg összejött az arany. Ezt tovább kell csinálni, nem szabad, hogy visszajöjjön a régi Hubi" - mondta a sportoló.

A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.

Eredmények:
férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
KÓS HUBERT 1:57.72 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:57.82
3. Gabriel José Lopes (Portugália) 1:58.34

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.