Sport

Horrorbaleset a Touron: nézővel ütközött, eltörte a nyakcsigolyáját a versenyző - videó

A 35 éves olasz bringás néhány hétig egyáltalán nem mozoghat.

2022.07.07 16:20MTI

A közönség számára az egyik legizgalmasabb és legszórakoztatóbb etap, amikor macskaköves szakaszokon versenyeznek az országúti kerékpárosok. Viszont van, akiknek a bukások miatt kész rémálommá válhat a viadal: a Tour de France szerdai etapján is több, csonttöréssel végződött baleset történt.

A legrosszabbul egyértelműen Daniel Oss járt, aki a "mini roubaix-es" rész hármas szektorában összeütközött egy út szélén álló nézővel, a bukás során pedig eltört a nyakcsigolyája, ennek ellenére végigment a szakaszon, és 13 perc 7 másodperc hátránnyal, 154.-ként ért célba. Csapata, a TotalEnergies közlése szerint a 35 éves olasz bringás néhány hétig egyáltalán nem mozoghat.

Az éppen Oss mögött tekerő Michael Gogl sem úszta meg komoly sérülések nélkül a balesetet, ugyanis átesett az előtte haladó társán, s olyan szerencsétlenül ért földet, hogy a medence- és a kulcscsontja tört el. Az Alpecin-Fenix osztrák versenyzőjét Belgiumba szállították megoperálni.

Ugyancsak a verseny feladására kényszerült Jack Haig, igaz ő nem macskaköves részen bukott, hanem egy körforgalomban útra sodródó szénabála okozta a vesztét. A tavalyi Vueltán harmadik helyezett ausztrál versenyzőnek több helyen eltört a csuklója.

Ebben a balesetben volt érintett a nagy esélyesek között számontartott Primoz Roglic is, de ő "megúszta" vállficammal az esést.

"Gyorsan visszapattantam a biciklire, de hamar realizáltam, hogy így nem tudok továbbmenni. Meg kellett állnom, kölcsönkértem egy széket egy szurkolótól, hogy visszaugrasszam a vállamat. Történt már velem ilyen korábban, szóval tudtam, mit kell tennem. Rászorítottam a térdemre, majd visszarántottam a vállamat" - mesélte a történteket a Vuelta háromszoros bajnoka.

Roglic két perc hátrányt szedett össze címvédő honfitársával, Tadej Pogacarral szemben. Mint hozzátette, egyelőre nem tudja, ezek után mire számíthat magától, de nem gondolja, hogy elvesztette az esélyét a végső győzelemre.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.