Életmentés

Dagesztáni birkózóedző embereket mentett ki egy égő autóroncsból - videó

Arslanbek Alijev hat ember kimentésében segédkezett egy égő autóból Moszkvában.

2022.06.26 10:35ma.hu

Arslanbek Aliyev a megfelelő időben volt a megfelelő helyen, hogy segítsen egy nagy sebességgel közlekedő autó balesetében szerencsétlenül járt áldozatainak Moszkvában még pénteken kora reggel.

A térfigyelő kamerák balesetről készült felvételein látható, amint a sötét színű Mercedes egy kereszteződésen áthaladó sárga taxi hátuljának csapódik, ami eltéríti az autót a pályájáról, és egy épület falának vágódik az orosz fővárosban.

Az autó jelentős sebességgel csapódott az épületnek a Zubovszkij körúton, és szinte azonnal lángba borult.

A 38 éves Alijev, aki több más díj mellett az orosz szabadstílusú birkózó bajnokság korábbi győztese, jelenleg pedig a dagesztáni ifjúsági birkózócsapat vezetőedzője, véletlenül éppen a környéken tartózkodott, hogy meglátogassa barátait, és miután szemtanúja volt a balesetnek gyorsan a helyszínre rohant, hogy segítséget nyújtson az autóban ülőknek.

"A tűz hangjára kirohantunk, azonnal égni kezdett az autó" - magyarázta később Alijev.

Hozzátette, hogy a rendőrök megpróbálták visszatartani őket a segítség felajánlásában, de más járókelők segítségével sikerült betörni az autó ablakait, és kisegíteni az embereket a roncsból.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a sofőrt és az első utast sajnos úgy tűnik, nem sikerült megmenteni.

"A rendőrség megtiltotta, hogy megközelítsük őket" - magyarázta. "Arab srácokkal betörtük az ablakokat, ajtókat. Ők voltak az elsők, akik az egészet elkezdték. És kihúzták az összes fickót. Az elöl lévők, akiket összepréseltek, nem tudtuk kihúzni, nagyon erős tűz volt".

A moszkvai ügyészség később megerősítette, hogy a balesetben ketten meghaltak, hat embert pedig kórházban ápolnak.

Alijev hőstettét az Állami Dumában is tudomásul vették, legalább egy képviselő azt követelte, hogy a dagesztáni birkózó veteránt hivatalosan is tüntessék ki bátor tettéért.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.