Autósport

Mecsek-rali - Tíz gyorsasági szakasz és több mint száz páros az 55. viadalon

A Historic Európa-bajnokság versenyzői és amatőrök is rajthoz állnak.

2022.06.21 23:30MTI

Csaknem 70 páros méreti meg magát, mellettük a Historic Európa-bajnokság versenyzői és amatőrök is rajthoz állnak a csütörtöktől szombatig sorra kerülő 55. Mecsek-ralin, a Mercarius Rally1 országos bajnokság idei negyedik fordulójában - jelentették be kedden a szervezők pécsi sajtótájékoztatójukon.

Markó Tibor, a verseny sportszakmai vezetője elmondta, idén tíz - összesen csaknem 150 kilométernyi - gyorsasági szakaszon folynak a küzdelmek pénteken délután és szombaton egész nap a Mecsek - nyugati, középső és keleti részein kanyargó - aszfaltos szerpentinjein.

Idén Hetvehely és Golgota, Árpádtető és Orfű, Hatos és Trefortpuszta, valamint Hosszúhetény és Pécsvárad között helyezkednek el a gyorsaságik, azokon a magyar bajnokság csaknem 70 - ebből az élvonalat 18 autó alkotja -, a Historic-mezőny mintegy 60 párossal képviselteti magát, míg a közönség a Just4Fun és a 2TaktMemory mezőnyében mintegy 20 keleti autócsoda - várhatóan látványos - produkcióját is megtekintheti a szakaszok mentén.

A legtöbb nézőre a szervezők idén is a pécsi belvároshoz közel eső szakaszon, az Árpádtető-Remeterét-Orfű között kanyargó szerpentinen számítanak, ezért a sportszakmai vezető arra kérte az érdeklődőket, hogy teljes mértékben tartsák be a szabályokat, különös tekintettel a sportbírók kéréseire, utasításaira.

Markó Tibor beszámolt arról is, hogy a versenyen ezzel együtt nemcsak a gyorsasági szakaszokon szórakozhatnak az érdeklődők, hiszen számos más program is kíséri a rendezvényt.

Csütörtökön délután az Ypres-Isztambul rali veterán autócsodáiból álló mezőnyét látják vendégül a pécsi Széchenyi téren, ugyanaznap este a szervizparkban lesz közönségtalálkozó a hétvége sztárjaival, míg pénteken kétütemű autókból rendeznek kiállítást ugyancsak a város főterén, ahol a rajtceremónia is elindul délután fél ötkor. A verseny első napjának végén, 21.30 órától még éjszakai versenyautó-kiállítás is lesz a pécsi Centrum-parkolóban.

A szabályok szerint a komoly versenytáv miatt 1,2-es szorzóval számolják azokat a bajnoki pontokat, amelyeket a Mecsek-ralin szereznek meg a párosok.

A versennyel kapcsolatos, nézőket érintő minden fontos információ megtalálható a Mecsek-rali hivatalos honlapján, a www.mecsekrallye.com oldalon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.