Sport

Óriási tömegbukás a Tour de Hongrie-n - videó

Hatszáz méterrel a cél előtt történt.

2022.05.12 20:22MTI

A holland Fabio Jakobsen nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amelyen legjobb magyarként Karl Ádám zárt.

Az összetettben élen állónak járó sárga trikó gazdát cserélt, mivel a szerdai nyitányon győztes holland Olav Kooij belekeveredett a bukásba, így nem is ért célba, helyette Reynders ölthette magára a megkülönböztető trikót.

A szerdai nyitóetapon bukásba kerülő magyar bajnok, Filutás Viktor az estét kórházban töltötte, ám - amint az MTI érdeklődésére elmondta - mivel törést nem találtak a vizsgálatok során, az orvosok tanácsa és fájdalmai ellenére vállalta a csütörtöki 192 kilométeres szakaszt, amelyen mindössze 185 méternyi szintkülönbség várt a bringásokra Karcag és Hajdúszoboszló között.

Emelkedő híján várható volt a mezőnyhajrá, ugyanakkor - mint Szilasi László versenyigazgató és a korábbi kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter is előre figyelmeztetett - a sík etapon az erős szél okozhatott problémákat.

A nap nyolcfős szökésében Kusztor Péter révén volt magyar versenyző. A Novo Nordisk 37 éves bringása az MTI kérdésére még a rajt előtt úgy fogalmazott, hogy 30 fokos melegben akár nyolc-tíz kulacs innivaló, víz, izotóniás vagy elektrolitos ital elfogy fejenként egy ilyen hosszú etap alatt.

Az élboly mintegy két és fél perces előnyt dolgozott ki, Kusztor a második, tiszaújvárosi gyorsasági részhajrá előtt szakadt le társairól, miközben a mezőnyben kisebb bukás történt, amelyben egy motoros is érintett volt.

A hajdúszoboszlói befutó előtt 55 kilométerrel a Quick-Step Alpha Vinyl állt a mezőny élére, és több mint 60 km/h-s tempóval az oldalszelet kihasználva szétszakította a mezőnyt, majd rövidesen utolérte a szökevényeket. Innentől a közös érdek mentén több csapat, így a BORA-hansgrohe, a Jumbo-Visma és az Uno-X is vállalt rövid váltott vezetéseket a mintegy ötvenfős, rendkívüli tempót diktáló első csoportban, amelyben a sikerre esélyes sprinterek mellett ott volt a magyar válogatottból Karl Ádám. A két nagy csoport között ötven másodperces különbség alakult ki. Az utolsó 15 kilométerre fordulva szép lassan összeálltak a sorok, Karl a Quick-Step vonata mögött helyezkedett. A kerékpárosokat egy szakaszon vágtató csikósok kísérték, majd öt kilométeren belül összeért a két csoport.

Hatszáz méterrel a cél előtt tömeges bukás történt, a sárga trikós Kooij olyan szerencsétlenül járt, hogy nem is tudta befejezni a versenyt. A sprintben Fabio Jakobsen bizonyult a leggyorsabbnak, a második a francia Rudy Barbier lett, Karl Ádám is az élmezőnyben tekert át a célvonalon.

Jakobsen értékelésében kifejtette, egész nap nagyon meleg volt, és bár sok folyadékot vesztett, jól érezte magát.

"Néha nyersz, néha veszítesz: szerdán nem voltam a legjobb helyzetben, de mivel az elmúlt négy hétben nem sokat versenyeztem, még vissza kell szerezni a formámat" - fogalmazott Jakobsen, aki kiemelte az elvégzett óriási csapatmunkát és társai segítségét.

"Nem volt könnyű nap, de örülök, hogy a vége így alakult számomra. Hallottam a bukásról, remélem, senkinek sincs komolyabb baja! Szerencsére én nem voltam benne, mert előrébb voltam, de sosem jó egy bukás háromszázzal a vége előtt - ha valaki, hát én tudom..." - utalt Jakobsen a 2020-as lengyel körversenyen egy sprintbefutóban elszenvedett súlyos balesetére.

A díjátadó alatt Szilasi László arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bukásba külső körülmény nem játszott bele, egyértelműen versenybaleset volt. Kórházba két kerékpárost kellett szállítani, az egyikük Kooij. A szabályok értelmében azonban - noha nem tekert át a célvonalon - megkapta a győztes idejét, így amennyiben tud, rajthoz állhat csütörtökön. A sárga trikót az egész napot szökésben töltő és jóváírásmásodperceket gyűjtő Reynders vette át.

"Nagyon boldog vagyok, hiszen az volt a célom, hogy a zöld trikóért gyűjtsem a pontokat és esetleg a sárga trikó is hozzám kerüljön. Mindkettő nálam van, ami fantasztikus eredmény" - lelkendezett az új éllovas.

Dina, aki az összetett legjobb magyarjaként a fehér trikót viselheti, elárulta: a kezdés nem volt egyszerű, az oldalszél kifejezetten kedvezőtlen számára, nem is tudott elöl maradni, viszont sokat dolgoztak, hogy felzárkózzanak.

"Sajnos a bukásban nem volt szerencsénk, benne volt a sprinterünk, nekem is meg kellett állni" - mondta Dina.

A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen pénteken a Sárospatak és Nyíregyháza közötti 154 kilométeres etap következik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.