Labdarúgás

Nemzetek Ligája - A magyarok együtt az Európa-bajnok olaszokkal

A másik két ellenfél "ismerős" lesz a magyarok számára.

2021.12.16 19:10MTI

A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnok olasz csapattal is azonos csoportba került a Nemzetek Ligája 2022/23-as idényének csütörtöki sorsolásán. A meccs Marco Rossi szövetségi kapitány miatt kifejezetten pikánsnak ígérkezik, mert így a szakvezető kétszer is saját hazája ellen irányítja majd a magyar nemzeti együttest.

A másik két ellenfél "ismerős" lesz a magyarok számára, mivel az Eb-ezüstérmes angolokkal idén a világbajnoki selejtezők során, míg a németekkel a nyári Európa-bajnokságon szerepeltek azonos négyesben. A szigetországiak Budapesten 4-0-ra nyertek szeptemberben, de egy hónappal később a londoni Wembley Stadionban 1-1-es döntetlen született. A németek elleni Eb-mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult Münchenben, ahol így a hazaiak örülhettek a továbbjutásnak, a magyarok pedig a bravúros pontszerzés ellenére kiestek, de csak néhány percen múlt a sikerük, ugyanis a Nationalelf a 84. percben egyenlített másodjára.

A csoportküzdelmek során a magyar válogatott első hazai összecsapását zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani. A büntetést még a részben budapesti rendezésű Eb-n tapasztalt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt kapta a magyar szövetség, amely fellebbezett az eredetileg kettő plusz egy felfüggesztett mérkőzésre szóló büntetés ellen, s így lett végül 1+1 zárt kapus meccs a jogerős ítélet.

A címvédő és világbajnok francia válogatott Dániával, a vb-ezüstérmes Horvátországgal, valamint Ausztriával került azonos kvartettbe.

Az első négy fordulót június 2. és 14. között rendezik, míg az utolsó két körre szeptember 22. és 27. között kerül sor. Az A divízióból a négy csoportgyőztes a négyes fináléban szerepelhet a végső sikerért, míg a négy csoportutolsó kiesik a másodosztályt jelentő B divízióba.

A Nemzetek Ligája alapján ezúttal is ki lehet jutni majd a 2024-es, németországi Eb-re - ahogy a magyarok is tették -, de ennek pontos kritériumait még nem közölte az UEFA. Várhatóan még a sorozat júniusi rajtja előtt megszületik erről a határozat.

A Nemzetek Ligája 2022/23-as idényének csoportbeosztása:
A divízió:
1. csoport: Franciaország, Dánia, Horvátország, Ausztria
2. csoport: Spanyolország, Portugália, Svájc, Csehország
3. csoport: Olaszország, Németország, Anglia, MAGYARORSZÁG
4. csoport: Belgium, Hollandia, Lengyelország, Wales
B divízió:
1. csoport: Ukrajna, Skócia, Írország, Örményország
2. csoport: Izland, Oroszország, Izrael, Albánia
3. csoport: Bosznia-Hercegovina, Finnország, Románia, Montenegró
4. csoport: Svédország, Norvégia, Szerbia, Szlovénia
C divízió:
1. csoport: Törökország, Luxemburg, Litvánia, Feröer-szigetek
2. csoport: Észak-Írország, Görögország, Koszovó, Ciprus/Észtország
3. csoport: Szlovákia, Fehéroroszország, Azerbajdzsán, Kazahsztán/Moldova
4. csoport: Bulgária, Észak-Macedónia, Georgia, Gibraltár
D divízió:
1. csoport: Liechtenstein, Kazahsztán/Moldova, Andorra, Lettország
2. csoport: Málta, Ciprus/Észtország, San Marino

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.