Baleset

A célegyenesben lépett a biciklis elé, győzelem helyett csúnya bukás lett a vége - videó

Kerékpáros elé sétált egy néző, brutális baleset lett belőle.

2021.10.25 15:24ma.hu

Egy kerékpáros és egy néző szenvedett brutális balesetet a Cicloturista Condaca Salmor Bike versenyen a kanári-szigeteki El Hierro-ban múlt szombaton, közel a verseny célvonalához.

A figyelmetlen nőnek talán fogalma sem volt arról, hogy milyen rendezvényen van, ugyanis teljes nyugalomban sétált át a pályán. A kerékpáros biztosra akart menni, így maximális fokozatra kapcsolva sprintelt a célig, azonban előtte néhány méterrel összeütközött a zavartalan gyalogossal. A nézők egyből felsikítottak, ugyanis mindketten kiterültek az aszfalton - számolt be róla a TV2.

A mentők azonnal a helyszínre siettek, hogy ellássák a sérülteket. A néző állapotáról bővebb információkat nem osztottak meg a hatóságok, viszont a helyi sajtó értesülései szerint vasárnap átszállították egy tenerifei kórházba, és kritikus az állapota, ám ezt egyelőre nem erősítették meg.

A kerékpárosról viszont annyit közöltek, hogy kórházba szállították, mivel mérsékelt fejsérülést szenvedett, és nem emlékszik a balesetre.

A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.