Sport

Már van új edzője Kenderesinek, de még nem publikus, hogy ki az

Még mindig nem lehet tudni, hogy a jövőben kinek az irányításával készül majd Kenderesi Tamás, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki érmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.

2021.09.24 11:38MTI

A pécsiek 24 éves sportolója az M4 Sport péntek délelőtti Sporthíradó című műsorában elárulta: a szakember már megvan, de hivatalos közleményt ezzel kapcsolatosan még nem adott ki a csapata, ezért ő is titokban tartja az információt.

"Már korábban is szó volt arról, hogy ő egyébként megfelelő lenne, és közben el is kezdtem vele a közös munkát. A héten egyszer-kétszer lejártam hozzá edzésre, a jövő héten pedig ténylegesen megkezdjük a közös munkát" - nyilatkozta Kenderesi. Hozzátette: a hivatalos bejelentés nem rajta múlik, hanem a csapatától függ, de tudomása szerint jövő héten nyilvánosságra hozzák.

Kiemelte: a tokiói olimpiára való ötéves felkészülés fizikailag, még inkább mentálisan vett ki sokat belőle, de úgy érzi, hogy végre kellően ki tudta magát pihenni.

"A felkészülés során ritkán tudtam találkozni a családtagjaimmal, barátaimmal, de ezeket időközben már bepótoltam" - mondta. Hangsúlyozta: a felkészülés végén és az olimpia után nem volt meg benne a kellő "vízérzés", ami mostanra már visszajött, és új edzőjével is abban maradtak, hogy akkor jövő hét folyamán "beleállnak a munkába".

A célokkal kapcsolatban elmondta: kicsit fájó számára, hogy most hosszabb alapozó időszak vár rá, mert lesz ugyan év végén Európa-bajnokság és világbajnokság is, ahová szeretne kijutni, és ott a maximumot nyújtani, de azok rövid pályás világversenyek lesznek, ő pedig az ötvenes nagymedencében érzi igazán otthonosan magát. Ott viszont csak májusban rendeznek legközelebb vb-t.

Kenderesi edzéseit eddig Tari Imre irányította, akiről az úszó elmondta, hogy néha a jövőben is ellátogat majd az edzéseire, számít is a jelenlétére, egy közös horgászat alkalmával pedig szeretné átbeszélni vele azokat a dolgokat, amik mostanában történtek.

A riói olimpián 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesi Tamás ugyanebben a számban negyedik lett Tokióban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.