Koronavírus-járvány

Koronavírusban hunyt el az olimpiai bajnok Igaly Diána

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja volt, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett.

2021.04.09 09:34MTI
Igaly Diána (Fotó: MTI/Földi Imre)

Életének 57. évében csütörtökön este elhunyt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke.

A kiváló skeetlövő koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel az MTI-nek.

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet szerzett, összességében a felnőttek között vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Az MSSZ közleményében jelezte, hogy az év sportlövőjének ötször megválasztott, 2019-ben pedig életműdíjjal jutalmazott bajnokát saját halottjának tekinti.

"Egy igazi bajnok, egy legenda ment el" - mondta az MTI-nek Sinka László, akit péntek délelőtt több százan kerestek már telefonon, üzenetben, hogy részvétet nyilvánítsanak. - "Dia halála, mondhatom, megroppantotta a sportlövő-, sőt, az egész sporttársadalmat. Varázslatos ember volt, s nem csupán nagy bajnok, hanem egy szeretni való ember, akivel elég volt néhány percet beszélnie bárkinek, hogy érezze a jóságát."

A főtitkár elmondta, hogy Igaly Diána hosszú hetekig küzdött, de végül a vírust nem tudta legyőzni.

"Január legvégén, a születésnapján még boldogan, mosolygósan beszéltünk telefonon, néhány hét után pedig ez történt. Ez a vírus kegyetlen és kiszámíthatatlan, borzasztó" - jegyezte meg a sportvezető, hozzátéve, hogy reméli, minél többen kérik majd az oltást, mert szerinte csak így lehet legyőzni a járványt.

Igaly az MTI-nek 2015-ben, 50. születésnapja alkalmából adott interjúban versenyzői karrierét három szakaszra bontotta. Elárulta, hogy 1997-ben, amikor az első szakasz édesapja, a korábbi kiváló versenyző, Igaly Miklós halálával lezárult, ő a visszavonuláson is elgondolkodott, ám végül éppen apja szavai győzték meg arról, hogy folytatnia kell.

"Édesapám úgy halt meg, hogy már tudta, az ötkarikás indulás is elérhetővé vált a számomra, s nekem ugyan nem, de édesanyámnak azt mondta, hogy ott leszek. Amikor halála után anyukám elmondta mindezt, akkor döntöttem úgy, hogy folytatom, s noha addig is sikeres voltam, a következő évben világbajnokságot és ezzel kvótát nyertem" - mondta akkor Igaly, hozzátéve, hogy egészen az athéni olimpiai sikerig minden évben tudott komoly versenyt nyerni, a csúcson volt.

Később komoly lőtérproblémákkal küzdött éveken át, a 2008-as pekingi játékokra ennek ellenére ki tudott jutni és ott a 13. helyen végzett, majd a londoni olimpiára is megpróbált kijutni, ám az már nem sikerült neki. A 2012-es évben helyet kapott a magyar szövetség új vezetésében, és - amellett, hogy edzőként is tevékenykedett - egészen haláláig az MSSZ alelnökeként dolgozott.

Igaly Diánát a Magyar Olimpiai Bizottság szintén saját halottjának tekinti.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben emlékezett meg a sportemberről, akiről azt írta, hogy "személyében a magyar sport egy kiemelkedő alakját veszítette el". Egyúttal jelezte, hogy Igaly Dianát az Emmi is saját halottjának tekinti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.