Gyász

Elhunyt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság legendája

Elgin Baylor volt az NBA első játékosa, aki olyan elképesztő dolgokat művelt a levegőben, amelyet később Michael Jordantől láthattak a rajongók.

2021.03.23 11:27MTI

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Elgin Baylor, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legendája.

A washingtoni születésű játékost az 1958-as draft első helyén választotta ki a Minneapolis - későbbi Los Angeles - Lakers, amelyet 14 szezonon keresztül erősített, de bajnoki címet nem tudott nyerni. Szakértők szerint ő a liga történetének valaha volt egyik legjobb játékosa, aki sosem ért fel a csúcsra. Döntőben nyolcszor játszott a kaliforniaiakkal, de mindig alulmaradt, hétszer az ősi rivális Boston Celticsszel szemben.

Baylor tartja a rekordot a nagydöntőben egy mérkőzésen szerzett pontok számában: 1962-ben a Boston elleni ötödik összecsapáson 61 pontot dobott. A 11-szeres All Star, 10-szer ez év csapatába beválasztott klasszis mezét, a 22-est már korábban visszavonultatta a Lakers, emlékét pedig szobor is őrzi a Staples Centernél.

Játékospályafutása után edzette a New Orleans Jazz csapatát, majd a Los Angeles Clippers általános igazgatója lett és 22 évig töltötte be ezt a posztot.

A sportági Hírességek Csarnokába 1980-ban nyert bebocsátást, az NBA történetének 50 legjobb játékosa között is szerepel a neve.

Magic Johnson, a Lakers legendája és jelenlegi elnöke azt írta róla a Twitteren, hogy Baylor volt az NBA első játékosa, aki olyan elképesztő dolgokat művelt a levegőben, amelyet később Michael Jordantől láthattak a rajongók.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.