Sport

Cassano szerint hiba volt Ronaldo leigazolása

Előbb 2019-ben az Ajax, tavaly pedig az Olympique Lyon ütötte el a továbbjutástól a BL-ben a csapatot.

2021.03.01 05:29MTI

Antonio Cassano, korábbi 39-szeres olasz válogatott futballista szerint a bajnoki címvédő Juventus súlyosan hibázott, amikor 2018-ban 120 millió euróért megszerezte Cristiano Ronaldót a Real Madridtól.

A különböző itáliai élvonalbeli csapatokban, így az AS Romában, az AC Milanban és az Internazionaléban is megforduló, és a Serie A-ban négyszáz mérkőzésen szereplő, 38 éves csatár szerint azért tekintendő kudarcnak Ronaldo leigazolása, mert a torinói klubnál azt várták, hogy a portugál sztárral a Juventus megnyeri a Bajnokok Ligáját, ez azonban már két alkalommal sem sikerült. Előbb 2019-ben az Ajax, tavaly pedig az Olympique Lyon ütötte el a továbbjutástól a BL-ben a csapatot.

"Érkezésével rosszabbul kezdett játszani a Juve, amely Cristiano nélkül is olasz bajnok lett volna. Ronaldo, bár képes dönteni fontos pillanatokban, nem veszi ki részét aktívan az ellenfelekre irányuló nyomásból" - idézte a Corriere dello Sport a játéktól 2018-ban a Veronából visszavonult Cassanót, aki egy korábbi bírálatában azt vetette az ötszörös aranylabdás portugál szemére, hogy önző, és nem képes örülni csapattársai góljainak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.