Sport

Orosz győzelem a Puskás Arénában

A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban a Nemzetek Ligája második fordulójában.

2020.09.06 20:00MTI

Jól kezdett a magyar válogatott, de Szalai Attila óriási hibáját kis híján kihasználták az oroszok az 5. percben: egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett a védő és még meg is botlott, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét. A magyar csapat nem tört meg, több szép támadást vezetett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland főszereplésével, előbbi láthatóan megkülönböztetett figyelmet kapott az orosz védőktől, akik többször is keményen odaléptek a Törökországban csodálatos szabadrúgás gólt szerző 19 éves középpályásnak.

Marco Rossi a szünetben a sárga lapos - ezzel a következő mérkőzést kihagyó - Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált.

A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadott a magyar csapat és Sallai Roland remek emelésével - amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg - a 62. percben szépített. Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót.

A 82. percben Cseri Tamás személyében újoncot is avatott a magyar válogatott, melynek tagjai a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.