Sport

Súlyos betegen, áram nélküli házban él a Vasas kupagyőztes védője

Tavaly kezdődött a rémálom.

2020.08.31 19:43ma.hu

Csorba János 1976 és 1990 között a Kaposvár, a Honvéd, a Vasas és a Dorog labdarúgója volt, 199 élvonalbeli mérkőzésen hat gólt szerzett. Az angyalföldiekkel 1986-ban kupagyőzelmet ünneplő (a tizenegyespárbajban a mindent eldöntő gólt szerző) védő 63 évesen, súlyos betegen szülei alsóbogáti házában él, súlyos betegen, munka és áram nélkül.

Elbeszélése szerint tavaly kezdődött a rémálom, amikor muszáj volt orvoshoz mennie, mert ha vécére ment, folyamatosan vérzett.

"Megjött az eredmény, és velem bizony nem óvatoskodtak, azt mondták, rosszindulatú daganatom van a végbelemben, és elkerülhetetlen a műtét. Aztán kaptam huszonnyolc sugárkezelést, és nyolc kemót, de az operációt nem vállaltam" - nyilatkozta a Blikknek.

Miután leszázalékolták, havi 52 ezer forint rokkantnyugdíjat kap, ebből kell megélnie úgy, hogy havi tízezer forintot költ a gyógyszerre.

"Évekkel ezelőtt leszerelték a villanyórát, és nekem azóta sem volt százhatvanezer forintom arra, hogy újat tegyenek föl. Áram nélkül élek, télen egy vaskályhával fűtök, és a fiamtól kaptam egy tranzisztoros kisrádiót, és azt hallgatom. Korábban alkalmi munkákból éltem, csináltam én mindent, amivel megbíztak, ha kellett, kimentem a szőlőbe, ha a helyzet úgy hozta, fát vágtam, építkezéseken melóztam. Sajnos nincs erőm, már az evésben is elfáradok."

Azt mondta, a korábbi Vasas-csapattárs, Kiss László felhívta a közelmúltban, és azt ígérte, segít.

"A nagy segítség persze az lenne, ha meggyógyulnék. S akkor az sem zavarna, hogy nincs villany, nincs fény az életemben."

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.