Nemzeti Vágta

Elmaradt a Nemzeti Vágta első előfutama Gyenesdiáson

Vasárnap délelőtt éppen a megnyitóra kezdett el esni az eső, majd több órán keresztül jelentős mennyiségű csapadék hullott.

2020.08.17 03:52MTI

Életveszélyessé vált a pálya a vasárnap délelőtt lezúdult jelentős mennyiségű eső miatt, ezért elmaradt a Nemzeti Vágta idei első, gyenesdiási előfutama, a Festetics Vágtát egy héttel később rendezik meg - tájékoztatta a gyenesdiási futam főszervezője az MTI-t.

Varga Zoltán elmondta: vasárnap délelőtt éppen a megnyitóra kezdett el esni az eső, majd több órán keresztül jelentős mennyiségű csapadék hullott. A gyenesdiási Faludi-síkon lévő pálya annyira felázott, hogy életveszélyessé vált, a szervezők ezért inkább nem kockáztattak, a futamot egy héttel későbbre, augusztus 23-ra tették át.

Hozzátette, hogy nagy számú nevező sorakozott fel a pályánál, 12 felnőtt és 16 gyerek, azaz kishuszár. A szabályok szerint az indulók közül négy felnőtt és két gyerek jut tovább a budapesti Hősök terén októberben tartandó döntőbe.

A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg. Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a felnőttek budapesti döntőjén, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.

Augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási mellett.

A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére. A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be - közölték korábbi sajtótájékoztatójukon az országos programsorozat szervezői.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.