Sport

Bemutatták a Fradi Kamiont

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni.

2020.08.15 21:30MTI
MTI Fotó: Kovács Tamás

Bemutatták a Fradi Kamiont, amely pénteken el is indult balatoni kitelepülésekre.

"Még közelebb szeretnénk kerülni a szurkolókhoz, akiknek biztosan sok örömet fog szerezni ez az egyedülálló kamion" - mondta a bemutató ünnepségen Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke.

A sportvezető elárulta, a hazai mérkőzések idejére még keresik a kamion állandó helyét, de erre augusztus 31-ig mindenképpen várni kell, addig ugyanis a Balatonon kezdi meg az országjárást. Előbb Siófokon, majd Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Balatonalmádiban lesz látható.

A 20 méter hosszú, 2,5 méter széles, 4,5 méter magas kamion vezető fülkéjén a "Fradi" felirat mellett egy sas, míg a vontatmányon a címer, a támogató Groupama és az egyesület 1899-es alapítási éve látható.

A belsejében egy minikiállítást lehet megtekinteni olyan ereklyékkel, mint a futballbajnoki címért járó serleg, vagy éppen az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang korcsolyája. Emellett egy szurkolói bolt is üzemel majd benne.

Az eseményen kiderült, a belső kialakításhoz egy tonna faanyagot, 200 méter acél zártszelvényt, több száz méter vezetéket és 3500 csavart használtak fel. Az impozáns külső és belső megjelenést 600 négyzetméternyi fóliával biztosították.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.