Siker!

Dobrovitz József nyerte az 57. fogathajtó Derbyt

A királykategóriában, azaz a négyesek között Dobrovitz József nyerte a vasárnap befejeződött 57. fogathajtó Derbyt, amelyet Kisbér-Ászáron rendeztek.

2020.08.09 22:32MTI

A 2004-ben csapatban világbajnok hajtó a díj- és a maratonhajtásban is a legjobbnak bizonyult, így a zárószámot magabiztos előnnyel várta. Az akadályhajtásban ráadásul a három hibátlan hajtó egyike volt, ketten csak jobb idejükkel előzték meg, de Dobrovitz így is megőrizte előnyét. Mögötte az akadályhajtás legjobbja, a cseh Jíri Nesvacil zárt másodikként, a harmadik pedig fia, ifj. Dobrovitz József lett összetettben.

A kettesek között sokkal szorosabb versenyben Rákóczi Gergő diadalmaskodott Osztertág Kristóf előtt. Ha utóbbi jobb teljesítményt nyújt akadályhajtásban, akár meg is előzhette volna a maratonhajtásban győztes Rákóczit, de kilenc hibapontja és kilencedik helye ehhez kevés volt a zárószámban. A harmadik Szabó Roland lett.

Az egyesek között az észt Pille-Riin Roosileht győzött az olasz Matteo Crimella és Meskóné Orosz Mária előtt.

Eredmények:

egyesfogatok:
1. Pille-Riin Roosileht (észt) 130,45 hibapont
2. Matteo Crimella (olasz) 136,10
3. Meskóné Orosz Mária 137,99

kettesfogatok:
1. Rákóczi Gergő 131,43 hibapont
2. Osztertág Kristóf 135,43
3. Szabó Roland 137,24

négyesfogatok:
1. Dobrovitz József 130,57 hibapont
2. Jiri Nesvacil (cseh) 137,11
3. ifj. Dobrovitz József 154,56

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.