Erőszak

Műteni kell a brutálisan összevert magyar focistát

Busai Attila, a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben sérült meg, amely szerdán este zajlott le egy budapesti szórakozóhelyen.

2020.08.08 18:14ma.hu

Kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett szenvedett Busai Attila, a Ferencváros korábbi labdarúgója abban a verekedésben, amely szerdán este zajlott le egy budapesti szórakozóhelyen. A játékost meg kell műteni.

A Blikk egyik olvasója szemtanúja volt az összecsapásnak, amelynek során kegyetlenül, agyba-főbe verték a középpályást.

"A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik" – mondta a lapnak a neve elhallgatását kérő szemtanú. "Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk."

Azt ő sem tudta megmondani, vajon mi előzte meg a konfliktust, mi miatt robbanhatott ki a verekedés, de szerinte rögtön világos volt, hogy nagyon komoly baja esett Busainak. A Blikknek nyilatkozó férfi szerint a focista egyik szeme ijesztően feldagadt, olyannyira, hogy szinte nem is látszott, de az egész arca borzalmasan nézett ki.

A Blikk szerint komoly következménye lett a verekedésnek, Busainak ugyanis három helyen eltört az arccsontja, meg kell műteni. Jó darabig aligha futballozhat, ami azért is fájó lehet számára, mert nincs csapata.

A brutális történetnek persze lesz következménye, a hatóság eljárást indított az ügyben.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett” – áll a rendőrség lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.