Szervezet

Lemondott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége

A tisztújításért.

2020.07.18 10:33MTI

A tervezhetőbb jövő és a 2021-re halasztott tokiói olimpia zavartalan felkészülési időszakának megteremtése érdekében pénteken lemondott a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége.

"Az MVSZ alapszabálya szerint a vezető tisztségviselőket négy évre választják és tisztújításra az olimpiák évében az olimpiát követően kerül sor. Az elhalasztott játékok okozta anomáliák feloldásának egyetlen lehetséges jogi megoldása az elnökség lemondása, mellyel megteremti a tagság által az alapszabályban elfogadott működési rendet" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely kiemelte, az elnök Kollár Lajos indítványára a teljes elnökség lemondott, hogy a sportág további sikereinek érdekében és a járványügyi helyzet hatásainak figyelembevételével megteremtse a lehetőséget egy mihamarabbi tisztújításra.

A leköszönő elnökség nemcsak a lemondásról döntött egyhangúlag, hanem arról is, hogy a szövetség tisztújító közgyűlését szeptember 17-én tartja meg, addig az elnökség - törvényi kötelességének eleget téve - folytatja munkáját.

"Alapszabályunk nem számolt azzal, hogy az olimpiát elhalasztják. Azért tartjuk meg már szeptemberben a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni a jövő évre. Nagyon erős szakmai és pénzügyi fundamentumokkal sikerül átadnunk a szövetség vezetését, sportolóink éremesélyekkel érkezhetnek majd Tokióba, amire végtelenül büszkék vagyunk. Bízunk abban, hogy sportágunk szempontjából minden idők legsikeresebb olimpiája előtt állunk" - mondta a szövetséget 2013 óta vezető Kollár Lajos.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.